Hallom a szél zúgását, ahogy felhők feletti magasságban szállok, akár valami égi szent, vagy hatalmas madár. Az utam New York felé visz és nem hagyom magam eltéríteni, pedig az alattam elsuhanó városok zajongása és neszezése csábít, mint egy buja szerető. Hívogat és riaszt is, hiszen az emberek nagyon nagyon sokan vannak már, és emlékszem még kietlen vidékekre, ahol épp csak volt élet. Két, három család, már egy egész kolónia! Mérföldekre voltak egymástól, idegenek és ismeretlenek mégis bíztak egymásban. Manapság ez már nincs így. Emberi állatok sokszor, és nincs más céljuk mint egymás kizsákmányolása és megtévesztése. Vagyonszerzés és hírnév. Micsoda kicsinyes élet ez, amit élnek. Mentes minden szépségtől és szenvedélytől. Ahogy a végtelenbe nyúló felhőkarcoló tetejére ereszkedtem le, már tisztán éreztem hogy ki van itthon. Igazából már messziről éreztem, de kizártam az elmémből és csak a körülöttem lévő világra koncentráltam. Seth van itt a laboratoriumban ami annyi titkot és csodát rejt. Ahol először hallottam arról... hogy ember lehetek újra, pár órára. Emberi vágyaim lehetnek, és emberként élvezhetem a test gyönyörét. Leereszkedek a széles tornácra és szemügyreveszem az alakom. Magas vagyok és izmos. Jelenség, ahogy mondani illik manapság és lezseren elegáns. Fekete nadrágomat fekete ing egészíti ki, és magas szárú csizma, egy bőrdzsekivel. A rock szupersztárja leszek napokon belül, meg kelladnom a módját, és nem létezhetek a régi korok és szokások béklyói között. Nem élhetek múlt századokban, bárhogyan is ragaszkodok hozzájuk. Az emlékek, és érzések... mindig velem lesznek. - Seth, barátom - indulok el felé ahogy az üvegajtó kitárul és megpillantom magas karcsú alakját. Oly szépséges és mégis tekintélyt parancsoló. Egykor Akasha fia volt, még Egyiptom területén élt és az első fészekaljhoz tartozott ami valaha is volt. Most mégis... itt áll előttem, és élettől pezseg ahogy megtalálta a boldogságát Fareed oldalán és Dr. Flanneryvel. Seth... most ő maga is az életben jár és nem csak a háttérből nézi hogy mi történik a rohanó világban. - Oh, Seth. Úgy örülök hogy itt talállak! - szinte már szaladok felé hogy magamhoz öleljem, hiszen bár sosem álltunk egymáshoz túlságosan közel, mégis olyasmit adott nekem, amit senki más sem. Utódot, gyermeket! Vért a véremből, és ezért mérhetetlenül hálás vagyok neki. Azért az ajándékért, ami Viktor. Neki és Fareednek és a doktornőnek! Mindenkinek.
A Hold fényét figyelem, ahogy elmerengek a jelenlegi kutatás felett. Időm végtelen, s amit az emberekben olyan hamar nem értettem, az a sietség. A legjobb ötletek akkor érkeznek, mikor az ember, vagy éppen a vámpír logikus része kikapcsol, helyet adva egy sokkal komplexebb látásmódnak. Ám kívülről ez úgy tűnik, mintha éppen nem tennék semmit. Mintha a fizikai cselekvés lehet csak munka. Ezt egy nem olyan régen alkalmazott emberen figyeltem meg, aki nagy koponyája okán került hozzám, ám olyan munkamorállal, amit még csiszolni kellett. Időbe fog neki kerülni, mire megérti, nem egy rabszolgatartó közösségbe került. S ha ezt megérti, s élni kezd vele, tudom, képessége és tudása ki fog bontakozni, amivel megáldotta az élet. Fareed hív vissza a gazdagon ültetett felső kertből az épületbe, s minden sietség nélkül megteszem. Talált valamit, amit fontosnak tart, s legfőképpen a kérdései szoktak érdekelni. A kijelzőt figyelem, mikor megérzem érkeztét, már messziről. Fareed csak jóval később fogja, így hagyom kifejteni szavait, mert fontos részhez ért ismét. S ahogy bólintok, érzem is figyelmének rezdülő húrjait, s magam pedig ellököm az asztaltól, hogy a bejárat felé induljak. - Lestat! - széles mosollyal üdvözlöm, kinek szintén sok mindent köszönhetek az elmúlt évszázadokban. Ő volt az egyik, aki felkeltette korábban érdeklődésemet, noha először inkább azért, mi rejtőzik benne, miért anyám őt választotta újdonsült párjául. Azóta megértettem miért, hiszen bennem sokszorosan is anyám vére zubog. Magam is őt választottam volna, fájdalom, apám helyett. - Már vártam érkezésed - üdvözlésre tárom karom, s annak ellenére, ma már csak egyes helyeken őrizték meg eme nemes hagyományt, vállai szélére helyezem tenyereim, s homlokom az övéhez érintem. Pár pillanat múlva átölelem. - Fáradj beljebb - lépek oldalt, beinvitálba a legmodernebb kinézetű, és berendezésű laborba, amit szem láthatott eddig. Azzal a furcsasággal, hogy kialakítása, berendezései, két hazám egyvelegét képezik, otthonossabbá téve, s egyúttal érdekesebbé, a hideg krómok és acélok helyett. - Frissítőt? - az egyik ajtó kinyílik, s előre megyek, mutatva az utat, még ha csak egy tágasabb tér is. Nappaliként, pihenőként funkcionál, minden kényelemmel, amit a modern kor és szülőhazám, majd nevelőhazám kényelme megadhatott. Az egyik szekrényhez lépek, s díszesen megmunkált üveget veszek elő, benne éltető energiánkkal. - Az út bizonyára kimeríthetett. Két poharat veszek elő, s rubinszín cseppekkel töltöm tele. Saját találmány, mellőzve a kényelmetlen tasakok használatát, kifejezetten a mi kényelmünket használva, mely során a vér nem alvad meg, megőrizve minden tápláló forrását, amire szükségünk van, zamatos illatával és ízével együtt. - De mint mindig, most is gyönyörűen festes, s csak úgy ragyogsz - mosolygok rá, felé nyújtva az egyik kristálypoharat, magam számára egy szerényebben megmunkált üvegpoharat választottam. Lestatban mindig is ott lobogott az a tűz, amit hittem, bennem már kihunyt, belőlem kikopott. - Hallom, Viktor meglátogatott - érdeklődő pillantásom rávetem. Kíváncsi vagyok.
Lestat de Lioncourt
Hozzászólások száma :
162
Age :
264
Tartózkodási hely :
New Orleans
Tárgy: Re: Midnight gift 2021-12-19, 22:49
Seth & Lestat
If I go to hell Will you burn with me?
Sietség nélkül sétálok közelebb hozzá, hiszen nem félek, miért is tenném? Ő az én fajtámból való és az egyik legöregebb teretmény a földön jelenleg és az egykori Királynő édes gyermeke. Az Egyiptomi Herceg ha úgy tetszik. Ő az utolsó akiben még a Nílus vize kerig és az egykori homok pereg le róla. Ő még látta a rabszolgákat és látta a piramisokat is talán. Oh az egykori virágzó élet utolsó hírmondója ő. Elmosolyodom a kellemes fogadtatásra, hiszen barátok között vagyunk és ismerjük egymást amennyire ez manapság lehetséges. - Igazán? Nos, nem s várkaoztatlak meg tovább, hiszen itt vagyokteljes valómban - nevetek fel könnyedén. Mindig is könnyen jött mosoly az ajkaimra és könnyen is távozott hiszen lobbanékony természetem nem titok senki és semmi előtt. Az ég és a pokol is tudja hogy nem könnyű velem, és még mindig élek. Szerencsés vagyok és szerethető, bármit is mond Louisom. Az én édes, melankólikus fiókám és szerelmesem. - Hát tehetnék másképp hogy meg ne sértsem a ház urát? - mosolyodom el ahogy a homlokom érinti az övét, és aztán viszonzom az ölelését. Meleg a teste, tehát ma már ivott és eleven amennyire csak lehet. Fareedet is érzem itthon és a doktornőt. Azt a drága, drága doktornőt aki saját méhében hordta ki az én vérem sarját. Viktort. A legnagyobb és legszebb ajándékot, amit valaha is kaphattam. - Igen, köszönöm, elfogadom. Remek készítmény ez - követem befelé, és levetem a dzsekimet, amit csak a repülés miatt vettem fel hogy ne fázzak a felhők között. Odafent elég csípős szél tud a vámpír csontjáig hatolni és ez alól még én sem vagyok kivétel, bármilyen kivételes is vagyok. Körülfordulok az elegáns helységben. Egyszerű és letisztult, de mégis érződik rajta hogy lakják és nem lakatlan. - Egy kicsit, csípős volt a szél, de még messze vannak a korlátjaim - mosolyodom elahogy elfogadom az egyik poharat és fölé hajolva szippantom be az illatát, amely már már valódi vérszag. - Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz. Kicsattansz az élettől kedves barátom, és igazán örülök hogy így látlak - teszem hozzá, mert Seth mindig is kényes pontja volt a történetemnek, hiszen Akasha gyermeke, az Ősanyáé akit szenvedélyes hegedűjátékommal hívtam életre Marius minden tiltása és figyelmeztetése ellenére is. Nem tartottam tiszteletben semmilyen szabályt vagy törvényt és így Akasha felkelt, és újra köztünk járt. Az oldalán lépdeltem, egy új kor királyaként ha úgy tetszik, és közben... közben nem volt tudomásom róla hogy Seth oly könnyedén megölhetett volna ha akar. sokkal idősebb nálam és ilyesformán erősebb is, mégis.... barátsággal közelített és én nem voltam rest elfogadni és értékes barátként tartom számon. - Igen, eljött hozzám. Nem is tudom, azt gondoltam hallucinálok hogy saját magamat látom az udvaron lent állni miközben én az erkélyről pillantottam alá. Teljesen ledöbbentem és soha nem érzett kimaradás keletkezett az agyamban... - vallom be neki hogy mennyire megdöbbentett a fiam megjelenése. Képtelen voltam mozdulni és szólni hozzá hosszú pillanatokig. Én! Én, kinek a szavak a fegyverei, aki megannyi könyvet írt magáról és mégis.... elakadt a szókincsem. - Meg sem érdemlem ezt a csodát, amit nekem adtatok Seth! Olyan mérhetetlenül jók vagytok hozzám, mégis hogyan viszonozhatnám ezt nektek valaha is? - ragadom meg a kezét heves melegséggel, hiszem szívemben túlcsordul a hála, és a szeretet. Az, ami nagyon ősi, nagyon mély és végtelenül... tiszteletteljes.
Kellemes Lestatra tekintenem. Minden benne van, mi fajom jellegzetessége, s minden olyan maximálisan kifinomult benne. Kedvelem. Szélesebbre vált mosolyom, s átkarolom, üdvözlésképpen, majd homlokom összeillesztem övével. Oly régi hagyomány, mással együtt, ám utóbbit ma már sértésnek vennék, pedig míly enyhet adó tud lenni, hosszú út át, s a legnagyobb megtiszteltetés! - Tehát nem kívánsz beljebb fáradni? - ugratom, mosollyal arcomon, továbbra is. Korábban úgy véltem, humorom elszállt, mikor anyám karjai a sötétségbe öleltek, s Fareed volt, ki, ha lassanként is, kimozdított ebből állapotomból. Drága fiam, kit oly nagyon kedvelek! Az idő bent kellemes, hiába lennénk képesek elviselni a hűvösebb időt, természetem a meleghez szokott, s így kellemesebb is, maga a légkör is. A kabátot, ahogy leveszi, átveszem tőle, s a helyére teszem. Szerény vagyok, szolgák hadát sem kívántam igazán magam köré, hiába úgy neveltek, így adom jelét, ki is vagyok igazából. Hívság, hiúság. Tanítóm egyszerűsége tanított meg arra, mi is fontos igazán az életben. - Örülök, hogy ízlésednek tetszik - helyezem a poharakat elé, s töltök. - Van még mit fejleszteni rajta - s ezért is vagyok kíváncsi a véleményére, noha kevesen lennének képesek benne hibát találni, csak kivételes ízléssel bírók ismerik fel a hiányosságokat, s tudom Lestat érzékenysége sokat tud segíteni munkánkban, hogy minél tökéletesebbé tehessük ezt, hogy végre leszokjunk mind a barbár módról, mind a ... megalázó, tasakos fogyasztásról. - Ó, hát már elkezdődött a sarki cirkulálás? - pillantok rá érdeklődéssel. Korai lett volna még pár száz évvel ezelőtt, ám az idők változnak, s így az időjárás is. Felé nyújtom a poharat, s üdvözlően felé emelem. - Mmm - hajtom meg fejem, köszönetképpen. - Nincs okom panaszra - mosolyom félmosoly. Fareed mentett meg, most már tudom, hogy végleg feladjam a létezni akarás formáját, s ismét szoborrá dermedve várakozzak megfelelő időre. Álhatatossága, brilliáns elméje, kitartása és energikussága, majd halálos betegsége végül engem is megmentett. Lestat... sokkal többet tett értem, mint sejtené. Jelleme olyan, mely nem ismer határokat, s mivel Anyám választása volt társául, a kíváncsiság mellett mással is eltöltött. Emlékeztem arra az időre, mikoron emelkedni kezdett Anyám... Sötétsége. Aggódtam, hogy újra képes lenne Sötétségbe borítani a világot, s mikor megláttam távolról Őt, ki éppen itt állt előttem, már sejtettem, mindennek eljön az ideje, s ha közbelépek, csak elrontom a dolgok folyását, így újra a semmibe tűntem. Csak jóval később kerestem őt fel, mert meg akartam ismerni, több okból is. S ennek eredménye lett Victor, kit fiamként szeretek, s szívemben úgy foglal helyet, noha tudom, Lestat a valódi apja. Helyet foglalok én is, s kortyolok a pohárból, kényelmesen nekidőlök féloldalasan a támlának, hogy jobban láthassam Lestatot. - Elakadt a szavad - nevetem el magam röviden, majd meleg, kedves mosollyá érik. - Mmm... szívesen ott lettem volna, hogy szemtanúja lehessek a jelenetnek - Csodálatos érzés - mosolygok rá. Viktor olyan színt és életet hozott létembe, amit senki eddig nem volt képes. Noha teremtőként átéltem, milyen Nemzőnek lenni, az apaság érzését Viktorral és cseperedésével éltem meg. Olyan csodás ajándék, s látni, milyen csodás ifjúvá növekedett, örömmel tölt el. Kezem érintésére nem vonom vissza kezem. Csendesen figyelem egy ideig, szemeibe tekintve. Ó, ha tudná, mennyire fájt régen, mennyi embert fosztott meg anyám, s fosztottam meg én, szabad döntésüktől, hogy ugyanolyan örökkévalók legyenek, mint mi! S ha tudná, mennyire szívemen viselem fajunk sorsát, felismerve, tudunk tenni az emberekért, s hogy tudok tenni a fajomért, népemért, kiket egytől-egyig testvéremként, gyermekemként szeretem? Hosszú, nagyon hosszú út vezetett el eme felismerésig. S Lestat vágya, hogy saját gyermeke legyen, még jobban sarkallt arra, tegyek meg mindent. Leteszem poharam az asztalra, s másik kezemmel megsimítom arcát, s ott hagyom, úgy tekintek reá. - Legyél ott neki - tekintetemben ott van minden törődés irányába, s Viktor irányába. - Öröm látni, hogy ilyen csodás ifjúvá serdült. S örvend szívem annak is, hogy ennyire kedves lett számodra - fájdalmat kéne éreznem, hiszen innentől kezdve Viktor önálló, s ha úgy dönt, Lestathoz költözik, s vele él, úgy csak elengednem szabad, nem választhatom tovább őket szét.
Lestat de Lioncourt
Hozzászólások száma :
162
Age :
264
Tartózkodási hely :
New Orleans
Tárgy: Re: Midnight gift 2022-02-19, 23:40
Seth & Lestat
If I go to hell Will you burn with me?
Boldog mosollyal szállok le a felhőkarcolon és már sietek is Seth felé, akinek körvonalait látom az ajtó üveg mögött kirajzolódni. Régi korok hercege volt, sőt királya is lehetett volna ha akar és mégis kedves a szívemnek a jelenléte. Átkarolom, magamba szívott napszítte bőrének és modern arcszeszének különös keverékét, és a homlokom döntöm az övéhez. Tisztelgek előtte és a kora előtt, de aztán csak követem befelé. - Természetese óhajtok. Roppant körülményes vendég tudok lenni - villantok rá egy cápaszerű vámpíros mosolyt, hiszen magunk között vagyunk és én soha nem akartam másnak látszódni mint ami vagyok. Jelentsen ez előnyt vagy éppen hátrányt az életben, nem rejtegetem a valómat, és a lényemet. Vagyok, aki vagyok és ezen semmi nem tud változtatni és remélem nem is akar mert ez személyes varázsom, ahogy Anyám is mindig mondja. Átadom neki a kabátomat ahogy érte nyúl, de nem akadok fent rajta. Ha ő jött volna, én is elvettem volna tőle. Ez csak alapvető udvariasság, aminek egyikünk sincsen híján szerencsére. - Pedig tudod jól hogy igen kényes ízlésem van mindenféle téren - nevetek fel könnyedén ahogy elkényelmesedem és kezembe veszem a poharat amit egy biccentéssel köszönök meg. Nincs szükségünk néha szavakra, elég egy pillantás, érintés, és mégis többet mond egy egész monológnál. Belekortyolok a vörös nedűbe, ami úgy funkcionál mint a vér és meg is tudjuk emészteni. Bár azért a vadászat örömét nem helyettesítheti semmi és ebben a világban bőven van akiért nem kár, és a vére éltetű nedűként önti el a sejtjeimet. Közben pedig látva az életét és bűneit, egyetlen pillanatra sem érzek sajnálatot az elmúlása iránt. - Azt látom, barátom. Fareed jó hatással van rád és Dr Flannery is. Végre, igazi családod van, akik nem kényszerítenek semmire. Nekem... ezt sokkal tovább tartott megérteni mint szerettem volna... - sóhajtok fel, de csak szelíd mosoly dereng fel éles ajkaimon, hiszen Anyám a mai napig mellettem jár a Vérben és az Éjben, és fiókáim közül Louis az aki a legkedvesebb. Választottam én is rosszul, szenvedést okozva magamnak és másnak is, mint a drága tudós lelkű Davidnek, aki öregkori testét cserélte el egy fiatalra én pedig vettem el tőle a halandóságát. - Tudod.... néha gondolok rá. Rátok. Arra, hogy régen milyen lehetett, még emberként... Milyen nő és uralkodó mielőtt a szellem elöntötte az ép ítélőképességét és belekergette ebbe az őrületbe amit most élünk - jegyzem meg, mert mindezek ellenére én élvezem, és szeretekvámpírként élni. Egy kis időre megtapasztalhattam milyen esendő embernek lenni és már... már nem tudnék ember lenni, hiszen annyival több vagyok. Louis-al támadt erről sok és éles vitánk de mára már ő is belátta hogy nem játszhatja el hogy ember, mert egyszerűen nem képes rá. - Hálás vagyok amiért felkerestél akkor, és lehetőséget adtál nekem a kutatásaiddal, és mindannyiótok kutatásával hogy embernek érezhessem magam és nincsenek elég jó és erős szavaim hogy kifejezzem mit jelent nekem Viktor... - teszem hozzá és a megjegyzésére mosolyra szelidül ismét az arcom. Ilyenkor egészen kedves és már már kellemes jelenség is lehet. - Szokatlan élmény volt hogy.... egyszerűen nem tudtam mit mondjak. Összeakadt a nyelvem és a kétszáz évem kommunikációs fejlődése egy pillanat alatt fagyott le, és merült felesésbe. Én, örülök hogy senki nem látta - kuncogok fel, hiszen bár nem szégyenlem, de mégis csak azért egy olyan hiba ez amit szívesen emlegetek fel. Ámbár egyesek számára végtelenül szórakoztató is lehet ez. Lepillantok Seth kezeire ahogy megfogja az enyémet és közelebb ülve hozzám az arcomra simít és elöntenek az érzések. Egész örvény kering bennem és nem is titkolom el előle, hát hogyan is tehetném? Előtte, ki olyan tisztán lát mint mások sosem... Nyitott könyv vagyok előtte. - Ott leszek neki, ahogyan te is, és Fareen és a doktornő is, akik felneveltétek. Ti vagytok az igazi családja, akire büszke lehet és akikre én magam is az vagyok - válaszolok neki érzelmesen, hiszen végtelenül boldoggá tett Viktor jelenségének ténye is, és szeretném ha a jó kapcsolata megmaradna mindenkivel. Nem csak velem, hanem velük is akik oly sok éven át a kezét fogták és nevelgették, elkényeztetve és hercegként bánva vele noga Seth maga is király lehetett volna. - A ti örömetek, hiszen nektek hála lett ilyen. Ti álltatok mellette és mutattátok neki az utat hogy merre lépjen. Ez a ti érdemetek Seth, nem az enyém. Emiatt még jobban szeretlek mindőtöket. Annyira, amennyire csak lehet és amennyire ez a halhatatlan szív szeretni tud.... - öntenek el ismát az érzelmek és hagyom hagy csorduljanak túl rajtam és mossanak el, mint egy gyönge falevelet.
- El is várom - pillantok rá, finom mosollyal ajkaimon. A neveltetés és származás olyan keveréke van bennem, mely az alázatosság mellett, mind a bennem lévő szörnyet, mind a származásom okán, a büszkeség és kevélység is ott lapul, várakozva, mikoron is tud kibontakozni. S mégis, így vagyunk önmagunk, mint ahogy Lestat sem rejtegeti, ki is valójában. - Ó, hogyne tudnám! - mosolyom újfent megjelenik nevetésére. Fia, fiunk, le sem tagadhatná ebben Atyját, s sosem vágytam arra, hogy ezt kivegyük belőle. Ettől válik azzá, aki valójában, s elveti, ha már nincs szüksége rá, ez a saját döntése kell, hogy legyen. A biccentésre csak szemeibe tekintek, hiszen ez is éppen elég köszönetnek. Nyugalommal kortyolok a pohárból, s figyelem reakcióját. Nem adja jelét semminek, mintha minden rendben lenne, így elégedetten kortyolok ismét a pohárból. Ha esetleg valami utóízt fog érezni, s nincs ínyére, bizton veszem, fog jelezni. - Valóban így van - bólintok, s kortyolok újfent a pohárból, s az asztalra helyezem vissza. Nem kell tartani attól, hogy megdermed, vagy szétválik a benne lévő nedű, mint a vér szokott, tulajdonsága alapján. Ez az egyik varázslatunk benne. - Valóban sokkal tovább? - kérdem nyugalommal. Hosszabb ideje koptatom eme világ útjait, mint ő, s jóval tovább tartott, mire megértettem, a vezeklés nem fog semmire vezetni, ha nem használom fel. S még akkor sem értettem meg igazán, miként is tehetem az egészet jóvá. Fareed kellett hozzá, hogy belépjen holt létembe. Elgondolkodva meredek a semmibe, szoborrá merevedve szinte, holott már nincs ellenemre a múlt. Az is én voltam, emberi mivoltomban, és abban a pusztító énemben is, amely miatt az emberek rettegve kezdték félni a sivatag viharát, amellyel még így is csak töredékét adtam nyilvánosságra erőmnek, s képességeimnek. Sötét énemnek, aki azóta megbékélt, megértve, maga is meg volt vezetve. Újfent a pohár után nyúlok, párat kortyolva gondolkodás közben. - A legodaadóbb Anya, Feleség, és Uralkodó. Atyám átadta neki az irányítást, s jól tette, noha sokban segítette, s állt mellette, Anyám... Anyánk keze alatt vált Egyiptom igazán virágzóvá. Hogy aztán az őrületével el is söpörje mindezt. Mellettem, s velem - szomorú a hangom, ám már nem érint meg a múlt olyan nehezen, mint régebben. Az elfogadás is hozzájárult, a felismerés, hogy mindezek nélkül nem az lehetnék, aki most vagyok. - Milyen volt számodra emberként? - egészen más világban volt ember, mint jómagam, s hiába léteztem akkor, egészen más emberként megélni, mint vámpírként. - Ez természetes. Tudtam, hogy szeretnél gyermeket, s ez is sarkallt, hogy kutatásunk minél előbb sikert hozzon - s nem akartam számára keserűséget okozni azzal, hogy egy olyan kísérletbe vonom be, aminek a kimenetele bizonytalan. Tökéletességre vágyó énem nem enged hibázást, még ha jellemem megértette már, hogy hibázni természetes dolog, s tanulhatunk belőle. Ebben nem kívántam hibázni. Életről és érzelemről van szó. - Csak ő - mosolyodom el. Ez maradjon a kettejük élménye, Apa és Fia összekötő kapocsa. Tenyerem ott marad orcáján, gyengéden adva tudtára érzelmeim. Mert vannak, s az nem csak a düh és pusztítás. Végre ott van a törődés is. Ami és aki voltam, nagyon-nagyon régen. - Tévedés, Lestat barátom - felelem neki halk nyugalommal. - Te is az igazi családjának tagja vagy, ugyanúgy, mint mi. Szeret téged. Nagyon - van megérzésem ehhez, s nem hiszem, hogy ne tudná Lestat, milyen érzések is vannak Victorban, irányában. De néha jó a nyilvánvalót kimondani. - A lélek is tőled van, te is szükséges voltál mindehhez. A szíved, jellemed - ó, nem csak azt értem alatta, mennyire ragyogó jellem lett! Ugyanúgy megvan benne mindazon makacsság, kitartás, hirtelenség, és mégis a dolgok mögé látás, mint ami Lestatban van. - Hercegem.
Kezdőlap
A Hold fényét figyelem, ahogy elmerengek a jelenlegi kutatás felett. Időm végtelen, s amit az emberekben olyan hamar nem értettem, az a sietség. A legjobb ötletek akkor érkeznek, mikor az ember, vagy éppen a vámpír logikus része kikapcsol, helyet adva egy sokkal komplexebb látásmódnak. Ám kívülről ez úgy tűnik, mintha éppen nem tennék semmit. Mintha a fizikai cselekvés lehet csak munka. Ezt egy nem olyan régen alkalmazott emberen figyeltem meg, aki nagy koponyája okán került hozzám, ám olyan munkamorállal, amit még csiszolni kellett. Időbe fog neki kerülni, mire megérti, nem egy rabszolgatartó közösségbe került. S ha ezt megérti, s élni kezd vele, tudom, képessége és tudása ki fog bontakozni, amivel megáldotta az élet. 
Kellemes Lestatra tekintenem. Minden benne van, mi fajom jellegzetessége, s minden olyan maximálisan kifinomult benne. Kedvelem. 