Már vártam ezt a nyaralást, rám fért, kicsit túl sok időt töltöttem munkával. A párom, pedig meghívta néhány ismerősét, és haverját, nekem is meglepetés, hogy kikkel fogok találkozni. Aspenben béreltünk ki egy házat, több szobával, és mindegyik szobának saját fürdője, odalent egy hatalmas nappali, kandallóval, és egy szintén hatalmas konyha, étkezővel. Senki sem fog unatkozni. Én, biztos, hogy nem. Kicsit bevoltam zsongva, szeretem a sportokat, és egy iskolai tábor alatt sikerült is megtanulnom snow boardozni. Bár nincs karácsony, de itt most épp tél víz idején, szakad a hó, és a nap is alig látszik, de azért valamilyen szinten van fény. Repülővel érkeztünk, és kocsit béreltünk, volt aki a háznál várt ránk, egy-két tag volt ilyen, és volt aki velünk jött egy kocsiba, vagy konvojban. Arról teljesen el is feledkeztem, hogy a születésnapomat is mostanság fogom ünnepelni. Sosem éreztem fontosnak, hogy megemlékezzek magamról, arról a napról, amikor apám faképnél hagyta anyámat. A kipakolás után leültünk borozgatni a nappaliba, pihenni, és beszélgetni. Ryan a párom nagyon otthonos típus, vállalta a vacsora készítést, időnként kilopakodtam hozzá egy-egy lopott csókra. A vacsora is finom volt, ahogy azt megszoktam. Csak fél éve vagyunk együtt, de én már elgondolkodtam azon is, hogy ha kitartunk év végéig, megkérem a kezét. - Seth? – lépek oda hozzá, a konyha kör után, és felé is odanyújtok egy pohár bort, ha kér. – Van kedved csatlakozni egy kis esti snow boardozáshoz? Páran kimegyünk, de a kisegerek inkább itthon maradnak. – vonom meg a vállamat. Néhányan az én haverjaim is az egyetemről, van akikkel tartom a kapcsolatot, és velük jól el tudok beszélgetni, de nem akarom azt sem, hogy bárki kirekesztve érezze magát. Megigazítom a pólomat a hasamon, és a társaságra pillantok, innen ahol Seth állt, jól lehet látni őket. - Te sem vagy az a túlzott parti arc? – kíváncsian pillantok rá. - Őszintén szólva, meglepődtem, amikor megláttalak téged is itt, ismered valahonnan Ryant? Bár, le kell szögezzem előre, nem szeretnék pénzügyekről beszélni, az feláras. – nevetek fel halk bariton hangon, és belekortyolok a boromba. Igen, viccelni próbáltam, néha jól megy, de csak néha.
Ahogy elejtették a meghívást, s Fareedre pillantottam, tudtam, hogy intézkedni fog. Van, amikor van kedvem elmenni, emberek közé. Ez ritka, Fareednak köszönhetem leginkább, hogy kirángatott néha közösségbe. Introvertált jellem voltam és vagyok alapvetően is, csak kevés kiválasztottakkal vagyok hajlandó megosztani olyan intim dolgaimat, mint hogy a nap huszonnégy órájában együtt legyünk. És a mostani alkalom is csak félig nekem köszönhető. Fareed izgatottsága ellen nem tudtam kifogást emelni, így úgy határoztam, megyünk. Ebbe az intézkedésbe az a sajnálatos helyzet is belekerült, hogy "csak" a ház közelében lévő másik házban kaptam szállást, ami valójában az enyém volt, más néven, hogy kényelmesen le tudjak vackolni az alagsorba, ahol már a sziklába vájták bőségesen a rejtőzködő helyet. Mégsem magam miatt teszem, hanem Fareed miatt. Ő még ifjú ehhez a léthez, nappal hamar belemerül az "álomba", s nem igazán képes felébredni, nem hogy felkelni. Ebben még felelős vagyok érte, s így vigyázok rá. Mert nélküle nem mennék ilyen társaságba. Ő a segítségem ebben, még ha kellemes társalgónak is tartom magam, én sokkal inkább a munkámhoz tartozókban szeretek haladni a korral, de ebben ő lendített még tovább és többet. Izgatottan pakolt, s elgondolkodva néztem, miközben a mellettem lévő, kis csomag már készen állva várakozott. Szerény vagyok, egyszerű, kevés holmival is beérem. Fareed még fiatal ebben is, ám már elég sok mindent elhagyott ebben is. Fogalmazzunk úgy, havat "rendeltem", takarva a Napot, s a legelsők között érkeztem. Ajándékkal, mert számon tartom, kiknek van a születésnapja. Az enyémet évezredek óta nem ünnepelem. A másodikat végképp nem. Fareedra bíztam a kipakolást, kevés holmival vagyok, mint mindig. Szeretem az egyszerűséget. Azt már megszoktam, hogy az együtt eltöltött időben étkezni is szükséges, s mivel mindig keveset veszek, s abból is keveset veszek, ehhez szoktatok mindenkit velem kapcsolatban. Nem kívánok pocsékolni olyan étellel, aminek nem veszi hasznát a szervezetem, ellenben másé igen, s ráadásul felettébb ízletes ételt kreált a házigazda, s ezt dícsérő szavakkal ki is fejeztem. Fareed-ot hagyom, élvezze ki a társalgást, a társaságot. Ilyenkor gondolkodom el azon, többet kéne társaságban lennie, de nélkülem sosem megy el, pedig már többször mondtam neki, mehet, amikor kedve van. Kedvelem az embereket, ugyanakkor nem tartozom közéjük, azóta a pillanat óta, hogy anyám ilyenné tett. Azok az érzetek már messze szálltak, milyen embernek lenni, s az sem tudja pótolni, felidézni, mkor velük vagyok, így csak figyelem őket. Érzékelem, hogy valaki közeledik felém, s fel is ismerem. Kedves fiatalember, a tudása pedig sokat ér, ezért is kerestettem fel akkoriban, s bíztam meg munkákkal. - Lucas! - mosollyal fogadom közeledését, s hárítom a bort. Már az illatáról érzem, hogy nagyon finom, s ugyanúgy kár belém, mint az étel. - Sejtem, hogy az egyik kisegér Fareed - mindig is az eszének létezett, a sport annyira nem az ő világa, mint a beszélgetések, és a fejben létezés. Látom a zavarát, a ruha igazítását. - Nagyon jó ötletnek tartom! Mennyien leszünk? - annak megfelelően javaslok pályát, már ha nem döntötték el már előre, hova tartanak. - Fareed nagyon szeretett volna eljönni, de egyedül... - halvány mosollyal pillantok Fareed felé. Fiamnak tekintem, kapcsolatunk sokkal mélyebb, hiszen osztozunk egy olyan világban is, amit az emberek nem is ismernek. Felcsendülő nevetése kellemes, még ha zavarban is van, ahogy elgondolom. - Téged ismerlek - pillantok rá. - Nem? Pedig sok aktát hoztam el, hogy unalmas éjszakákon átrágjuk magunkat rajta - a tekintetemen látni, hogy ugratás az egész. Furcsák az emberek. Izgulnak, fontos nekik a másik véleménye, hogy miként érzik magukat. - Mikorra tervezitek az elindulást? - elkapom Fareed fejrázását, őt is most hívták meg, és tudtam, hogy nem lesz kedve jönni, inkább elbeszélget, vagy olvas egyet. Bár láttam betette a fényképezőgépet az objektívokkal együtt, s mivel havazik, biztos kint fogom találni, ahogy fotózza a hópelyheket.
Lucas Benson
Hozzászólások száma :
4
Age :
37
Tárgy: Re: Aspen 2022-03-07, 16:07
One day...
Seth & Lucas
Bizonyos szempontból szerettem kikapcsolódni, csak nehezen ment, mindig is. A munka lefoglalt, elterelte a gondolataimat a problémákról, mondjuk, amióta dolgozom, és a nagyszüleim büszkeségévé váltam, azóta nincs semmiféle problémánk. De, munkamániás vagyok. Sajnos. Mosolyogva pillantok a csacsogó társaságra. - Nem mindenkinek való a sport, nincs ezzel baj. Fareed, kedves a beszélgetés központja, mindenki figyel rá, és meghallgatja. – kedvelem az ilyen típusú embereket, mert nem csak lökik az értelmetlenséget, hanem van mondandójuk a világról, és új szemléletmódokkal is állnak elő, az ilyen ismertségeknek mindig örülök. Később talán beszélgetek vele is, de egyelőre, az, hogy egy jót boardozzak, jobban vonz. Mosolygok az ugratására. - Az igazat megvallva, éjszaka aludni szeretek, de a hangulat legalább kárpótolt érte. – bizony, rengeteg pénzügyi anyag volt, amit átnéztem, és bár ott volt ő is, amikor beszámoltam neki ezekről, nem hangoztatom, hogy hozzá vagyok szokva az éjszakai ügyféltalálkozókhoz, persze ilyenkor többért dolgozom, de van akiket ez sem zavar. - Hatan, még nem tudjuk, hogy melyik pályára menjünk, mert itt még nem volt egyikünk sem. – legfeljebb, a libegőnél meghallgatjuk a pályamester ajánlásait, hiszen az is fontos. Biccentek, és megveregetem a vállát, ahogy elindulok a szobám irányába, de előtte még visszafordulok. – Akkor a garázsnál találkozunk. – de ha más tervei vannak, és netán a pályánál találkoznánk, azt sem bánom. Elvégre örülök, hogy itt van, és nem csak sima munka kapcsolatnak maradt meg. Ryan is otthon maradt, furcsa, mert máskor jönne azonnal. Megfogadjuk Seth tanácsát, és azt a pályát próbáljuk ki, sötétedésig maradunk és még egy kicsit tovább is, élvezem a mókát és azt, hogy újra száguldok, jó pár trükköt is bemutatok, egymást húzzuk. Fáradtan érkezünk meg a házhoz, most kivételesen nem én vezetek, átruháztam másra, teljesen átfagytam, és másra sem vágyok, csak arra, hogy megfürödjek, és ihassak egy jó meleg teát. Az arcom kipirult a hidegben, és letörölhetetlen róla a mosoly. Akkor meg egyenesen rám is fagy, és a meglepetéstől meg sem tudok szólalni, amikor belépek a nappaliba, miután sí ruha tároló szobában lekapkodtam magamról minden vizes holmit, és kitettem száradni, előre tuszkolnak a srácok, a sötét szobába, és a elhangzik a boldog születésnapot rigmus. Zavarban vagyok, mert ekkora szerepléshez nem szoktam hozzá, de jól esik. Ryan tartja a tortát, én pedig elfújom. Valamivel később, a vacsora és a torta felvágás után a kandalló mellett ücsörgök, és Fareeddel beszélgetek, és a fotózásról, nem tagadom, engem is érdekel, de csak hobbi szinten, és nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindenre kell odafigyelni egy-egy fotó elkészítésénél. Félre is teszem a bögre teámat, és csak így merem megfogni a gépet, az első alanyom, a párom, és mocsolyogva csóválom a fejemet. - Hát… ez nem lett túl jó. – veszem szemügyre, persze egy profibb fotóshoz mérem magamat,lenne hova fejlődnöm. Ryan eltűnik még egyszer és egy nagyobb dobozzal tér vissza, ami kicsit lyukas itt-ott. Meglepetten nyitom ki a dobozt, és egy kis egér méretű kutya ugrik az arcomba és nyal össze. Szeretem az állatokat, és meséltem is erről Ryannak, de nem gondoltam, hogy kapni is fogok valaha. A dobozban még van pár holmi, ami a kutyáé. Hamar megtaláltuk a közös hangok, és még egy kicsit el is érzékenyültem, torok köszörülve pislogok, és ücsörgök még az aprósággal a kezemben. Nem vagyok az a meghatódós fajta, de ez… Halkan felnevetek, és összecsippentem az orrnyergemet. Persze ezuán az egyetemi haverjaim is húzzák az idegeimet, de csak nevetek.
Elmosolyodom. - Fareed humora a bölcsességében van - hiába tűnik fiatalnak, nem az, s ugyanakkor ki mondta, hogy egy fiatal nem lehet bölcs? Ki tudja, milyen tapasztalatokat szerzett már, s vont le belőlük következtetést. Ezért sem ítélkezem, látszatra végképp nem. - Aludni? - sandítok rá, sokat mondóan. Mást is lehet éjszaka csinálni, alvás helyett, nem csak dolgozni. - Hangulatos az este, s ez mindenkinek köszönhető. Főként annak, aki ezt megszervezte - tekintek rá, most már egyenesebben. - Rendben - számomra minden találkozóhely megfelelő, ezt az időt most rájuk szántam, a velük eltöltött időre. Figyelek arra, ne legyek sem túl gyors, sem túl ügyes, az évezredek alatt megtanultam, miként játszam el, magam is halandó, s ember vagyok. Sportban időnként ez nehéz, ám nem ebben. Könnyen adom magam átlagosnak, aki kedvtelésből van a hóban. Mindenki átfagyott és kimerült, így a vezetést átveszem, a többiek addig melegednek, töltődnek. Ráadásként jobban látok sötétben, mint ők, legszívesebben az autó fényét is lekapcsolnám, teljesen felesleges. A látszatra azonban adni kell. Ahogy sejtettem, Fareed nem tartott velünk, lenyűgözték a hópelyhek, s azóta kint fotózik, mióta elmentünk. Persze, azért készült meleg teával, süteménnyel, s ennivalóval is, a többiek számára. Engem a házunkban vár az éltető nedű, s Fareed-ot is, ám sem ő, sem én, nem érzünk éhséget. És persze, segített a születésnapi meglepetés előkészítésében is. Figyelem Fareed és a többiek örömét, s hogy ez is az emberi érzések közé tartozik. Valaha én is éltem át ilyet, s mostanában nevelt fiamnál érzem ezt az örömet. Minden egyes év ajándék, amit vele eltölthettem. Az a lelkiismeretfurdalás, mi korábban bennem volt, a tudatosság elsöpörte. Így tartottuk akkor helyesnek, s kitartunk a mellett, hogy Victor csak nagykorúságát elérve találkozzon barátommal, apjával. Addig is, élveztem emberi mivoltából fakadó csodákat. Fareed átadja a gépét, s kíváncsian várja, ki is lesz az első alany, s már most tudom, hogy a fogadást döntetlenre tesszük, mert ha erről van szó, mindketten ugyanarra gondoltunk volna, mint akit lefotózott éppen. Elmosolyodva nézem őket, kezemben tartva egy boros poharat, aminek felét illemből fogyasztottam el, holott sem nem hat rám, sem nem hasznomra nincs. - Dehogynem! - nézi meg Fareed a képet. - A fókusz nagyon jó! Sokan nem találják el. A fény-árnyékban veheted világosabbra, s a keménységen is tudsz feljebb állítani, akkor meglesz a finomsága is a körvonalaknak, az élessége. De nekem nagyon tetszik! - Fareed lelkes fotós, s mindenben megtalálja a tökéleteset. S át is adja a helyet Ryan-nek, mikor megérkezik a dobozzal, s arrébb állva, fotózni kezdi az ajándékozást, mint ahogy a torta fújásnál is készített jó párat. - Egy terabájt elég lesz? - nézek rá, majd vissza a társaságra. - Egy négyest rendeltem - újfent elmosolyodom erre, fejem csóválva. Fareed szigorúan megválogatja a fotóit, de még így is tetemes mennyiséggel bír már a gyűjteménye. Végül ismét egyedül marad az ünnepelt, adnak neki időt a kutyával együtt lenni, így csendben foglalok helyett a közeli fotelben. Nem tartok attól, hogy a kutya megijedne a bennem lévő ragadozótól. A bűvölés és nyugtatás már ösztönös szinten megy, még ha szagom számára is egyértelművé teszi, ki is vagyok. Sokat gyakoroltam, hogy az állatok ne készüljenek ki mellettem, s voltak szomorú találkozásaink is, de általában lenyugtatással, vagy bűvöléssel tettem őket nyugodtá, baráttá. Most is ezt használom, ahogy leülök hozzájuk, s a kutya érdeklődéssel néz rám, még ha ki is olvasom szemében a félelem apró szikráját, a kíváncsiság mellett. Aztán már csak a kíváncsiság marad. Helyes. - El fog foglalni, úgy vélem. Nem nyúlok a kutya felé, hagyom, ő döntse el, mikor akar ismerkedni velem, egyelőre a gazdi érdekesebb.
Kezdőlap
Már vártam ezt a nyaralást, rám fért, kicsit túl sok időt töltöttem munkával. A párom, pedig meghívta néhány ismerősét, és haverját, nekem is meglepetés, hogy kikkel fogok találkozni. Aspenben béreltünk ki egy házat, több szobával, és mindegyik szobának saját fürdője, odalent egy hatalmas nappali, kandallóval, és egy szintén hatalmas konyha, étkezővel. Senki sem fog unatkozni. Én, biztos, hogy nem. Kicsit bevoltam zsongva, szeretem a sportokat, és egy iskolai tábor alatt sikerült is megtanulnom snow boardozni. Bár nincs karácsony, de itt most épp tél víz idején, szakad a hó, és a nap is alig látszik, de azért valamilyen szinten van fény. 
Ahogy elejtették a meghívást, s Fareedre pillantottam, tudtam, hogy intézkedni fog. Van, amikor van kedvem elmenni, emberek közé. Ez ritka, Fareednak köszönhetem leginkább, hogy kirángatott néha közösségbe. Introvertált jellem voltam és vagyok alapvetően is, csak kevés kiválasztottakkal vagyok hajlandó megosztani olyan intim dolgaimat, mint hogy a nap huszonnégy órájában együtt legyünk. És a mostani alkalom is csak félig nekem köszönhető. Fareed izgatottsága ellen nem tudtam kifogást emelni, így úgy határoztam, megyünk.