Lestat de Lioncourt

A szépség nem árulás, aminek te képzeled, inkább ismeretlen föld, hol ezer végzetes baklövést követhetünk el. Sötétlő és közömbös erdő, hol nincs jelzőtáblája a jónak és a rossznak.

Álnév: Sok van. A jelenlegi kedvencem Leonard O'Brian
Kor: 259
Látszólagos kor: 25
Teremtő: Magnus
Csoport: Vámpír
Foglalkozás: Életművész vagyok!
Play by:Robert Smith

Kinézet

Ezt a részt nem ragoznám túl, de ismernek már engem jó, úgyis túl fogom. Magas vagyok, szőke kék szemű, igazi skandináv mintapéldány. Délceg termetem nem jött rosszul az 1700-as években ahogyan a magasságom sem. Szálfatermetű férfi voltam amikor meghaltam és az éjszaka magába fogadott. Szőke hajam menthetetlenül hullámos, tudják önök nagyon jól, hiszen láttak már engem. Évekig játszottam a rock istenét, és minden második plakátról én kacsintottam a nagyérdeműre, orgonaszín szemeimmel. Oh igen a szemeim! Lilás árnyalatúak, és hol vidáman, hol mérgesen villan, általában egy színezett lencse mögé rejtem hogy ne ijesszek rá az ártatlan emberekre.  Arcvonásaim élesek, de karakteresek, és még mindig népszerű látványt nyújtok. Egyedül az ajkaim tartom kicsit kevésbé szépnek, bár tenni ellene nem tudok, és örökös kis mosolyra ugrik, ami annyira bosszantó lehet. Az arcom tökéletes tükre az érzéseimnek ha úgy akarom, ha pedig nem, akkor egy sima maszk, ami természetellenesen fehér. Oh igen, vámpírságom jele ahogyan az üvegszerű körmeim is, ezért hordok általában kesztyűt, vagy motoros ujjatlant, hogy elvonjam a figyelmet róla. Mert bizony, nem néznek csak úgy hétköznapi embernek, oh nem, túlságosan is feltűnő látvány vagyok. Ha megjelenek valahol, kitöltöm a teret, és akarom hogy engem lássanak.
A ruhák pedig fenségesek! A mai korban millió és millió féle szövetből választhatok, ezer és ezer fazonú nadrágot, felsőt és inget hordhatok, elegáns mellénykével, vagy éppen súlyos, bársony kabáttal. Mindent kaphatok, amire csak vágyom. Öltönyöket, utazókabátokat, és farmeranyagú ruhákat. Szeretem a vagány darabokat, most kifejezetten ezt a fiatalos vonulatot követem. Itt ott megszaggatott ruhadarabokba bújtatom a testem, és szegecses bőr kiegészítőket viselek hozzá, és nem riadok vissza attól sem, hogy piercinget viseljek, mert éppen megtehetem. Ha kivenném, pillanatok alatt begyógyulna a helye.

Személyiség

Erre egyszerűen képtelen vagyok! Tudják, én mindig is jó akartam lenni, hogy miben vagy hogyan az mindig változott, de életcéljaim között szerepelt hogy szentté válhassak, és az emberek emlékezzenek rám. Azután rock sztár lettem, és a vámpírok Kópé Királyfija címet kaptam a drága jó öreg Mariustól.  
Ám nem voltam mindig ilyen. Kérem nézzék el nekem ha összevissza csapongok, általában nem szokásom, de izgatott vagyok, és össze kell foglalnom az eddig megjelent műveket, ami nem könnyű, bizony nem az. Ifjúkoromban egy uraság sokadik gyermeke voltam, nem számíthattam örökségre, és ehhez mérten nem is törtem össze magam hogy úrként viselkedjek, inkább voltam vadász, kissé lobbanékony, érdeklődő, mindenre nyitott. Szárnyait próbálgató sasfióka voltam én. Nagy álmaim voltak, mertem kinyitni a szám és Anyám az a csodálatos nő, mindig mellém állt, és foglalkozott velem. Végtelenül szerettem őt, és becsültem amiért ennyi áldozatot hozott értem, és neki köszönhettem hogy Párizsba mehettem. Valahol mindig is irigyeltem kicsit az ő erejét, bár nem vagyok irigy természet. Makacsnak jellemezném valamit, és örökös lázadónak, aki szembeszáll a szabályokkal, és a legősibb törvényeket is képes páros lábbal a sárba tiporni. Nézzék csak meg, mit tettem. Elkiabáltam az egész világnak hogy itt vagyok, és vámpírként élek köztük, és elhitték nekem? Dehogy hitték. Szóval a szabályokkal nem vagyok jóban. Louis és David barátom egyöntetű véleménye szerint önfejű vagyok, és a 260 évem  ellenére, valahol még bájosan naiv is. Milyen kedvesek, nem igaz? Bár tény és való könnyen esek szerelembe, bárkivel aki kicsit is felkelti a figyelmem, nagyon intenzíven tudok érezni dolgokat. Jókat és rosszakat is.

Történet

Azt hiszem nekem már nem kell bemutatkoznom, ugye? Lestat vagyok, a vámpír, az önök mindenkori kedvence.  Halhatatlan vagyok már lassan több mint negyed évezrede. Nyugodjanak meg, most nem egy újabb regényt szeretnék elmesélni, csak összefoglalnám kalandjaim, eme kis szösszenésben, az én drága Louisom kedvéért.  Emlékeznek még jól ugye, hogy az előbb említett úriember mennyire nem hízelgő képet festett rólam az Interjújában, amit természetesen nem bírtam válasz nélkül hagyni. Így hát megírtam a saját memoáromat, amit Lestat a vámpír néven jelentettem meg. Ott elmesélem önöknek hogy Auvergne-ben születtem Franciaországban egy márki hetedik fiaként. Mivel semmi kilátásom nem volt semmiféle örökségre, így én lettem a vadász, és öltem meg a falusiakat terrorban tartó farkas falkát, amit aztán haza is vittem. Megölték a kedvenc kutyáimat! Pedig csodálatos szelindekek voltak. Melankóliába estem és csodálatos édesanyám, Gabrielle rángatott ki onnan, és noszogatott hogy éljek megint. Összebarátkoztam hát a hegedűművész Nicholassal, és együtt mentünk Párizsba, hogy ott keressünk munkát, és éljünk együtt. Nicholas zenélni akart, én pedig színészkedni, és minden álmom ez volt. Azt csinálhattam amit csak akartam, illetve egészen addig, amíg Magnus ki nem találta hogy vámpírrá tesz engem. Farkasölőnek nevezett és elvette az életem.
Új éjjelre virradtam, és nem voltam többé ember. A szervezetem már nem élt, a szívem nem pumpálta tovább az éltető vért a tüdőm nem funkcionált többet, és mégis éltem! Borzadály és eufória vett körül, nem tudtam magamról semmit, mert Magnus tűzbe ment, és szinte kinevetett engem, amikor válaszokat követeltem. Nem sok örömöm volt a teremtőmben, semmit nem tanított meg nekem.  
Oh, Párizs! Mennyi minden történt itt velem. Itt ismerkedtem meg Armanddal is, eme angyalarcú kis démonnal, aki ma már a barátom és hű társam is az éjszakában. Itt rabolták el Nicholast az Aprószentek Temetőjének lakói akik barbár módon éltek, és új voltam nekik. Idegen, és félelmetes. Magnus azért teremtett engem meg, mert ennek a kornak a vámpírja lettem, nem pedig azé a rideg mocskos világé amiben ők éltek. Megtettem azt is amit nem szabadna, vámpírrá tettem anyámat, a csodálatos Gabrielle-t, és a szülő a gyermekének, gyermeke lett. Soha nem bántam meg, nem tudtam volna elviselni ha anyám meghal. Ahogy ott feküdt, összetörve a halálos ágyán, szavak nélkül beszéltem hozzá, és ő válaszolt. Velem tartott az éjszakában, merészen, és bátran. Nem riasztotta őt semmi, az sem hogy az Aprószentek leskelődtek utánunk, és elmentünk közéjük, szétcsaptunk a bokorban, és józanságra ébresztettem Armandot, hogy ugyan nézzen már. Végül átlépte azt a bizonyos küszöböt és maga égette fel a bokrát, egy két kivétellel, akikkel később megalapították a Vámpírszínházat. Illetve én alapítottam, Nicki-vel, de később Armand gondjaira bíztam én pedig elutaztam. Nicki nem bírta jól a vámpírlétet és Armand kénytelen volt megölni őt. Anyám a maga útjára lépett és egyedül maradtam. Ekkor tájt akadtam össze az én kedves és érzelmes Louis-ommal, aki egy ültetvényes volt, és a halált kereste. Én fogadtam el a felkérését és idővel vámpírrá tettem őt is. Akarta, de később megriadt miféle lény lett belőle és komoly problémái akadtak a vérivással. Oh drága Louis, milyen kegyetlen szavakkal illettél engem az interjúdban, pedig nem ismertél igazán! Egy szörnynek láttál engem, pedig nem vagyok az, soha nem voltam, egyszerűen csak éltem a hatalmammal, amit kaptam.
Ugye emlékeznek arra is, amikor rocksztárnak álltam, és a kis zenekart világhírűvé futtattam fel, hogy aztán szégyentelenül megszegjem fajunk összes törvényét, és kiénekeltem a régiek nevét, énekeltem Azokról akiket Őtizni Kell, a királyról és királynőről. Hogy köztük élünk, és valóságos kultuszt építettem ki a bandámnak. A világ minden pontjáról jöttek halhatatlanok a koncertemre, és maga a királynő is felébredt. A csodálatos, veszedelmes Akasha, aki fajunk teremtőanyja, és aki magában hordozta a megszentelt magot. Viszont ő ki akarta irtani az összes vámpírt, aki nem kedves a szívemnek, hogy ő uralkodhasson a faj és az emberek felett, ezt pedig nem hagyhattuk. Maharet és néma nővére Mekare megakadályozták és mivel a vöröshajú nő befogadta Akasha vérét, ezzel ő vált a Kárhozottak Királynőjévé. A vének és a szerencsések megúsztuk az incidenst, de Jesse-ből vámpír lett, méghozzá én haraptam meg őt. Akkoriban ismerkedtem meg a Talamasca-val is, és David barátommal. Egészen megdöbbentett, hogy vannak akik figyelnek minket és David a bölcs öreg, a Rend feje nagyon kedves barátom lett, aki a segítségemre volt, amikor belementem egy ostoba ajánlatba aminek nem bírtam ellenállni, és megtörtént a testcsere. Ezt részletesen leírtam a Testtolvaj meséje című művemben. Egy Raglan James nevű boszorkány vette el, csodás isteni testem de nem tudott jól bánni az erőmmel, és megtaláltuk őt Daviddel. Megtanított hogyan kell visszafoglalnom a jogos tulajdonom, és végül egy balesetnek hála, megöltem őt. Beleszállt David öreg testébe és elhitette velem hogy ő az, és halálos ágyán jöttem rá a turpisságra, amikor megöltem. Daviddel pedig mi lett? Huszonéves jóképű testben ragadt, egy hetvenéves ember bölcsességével. Önző és gyerekes voltam amikor neki adtam a Vért, és magamhoz hasonlóvá tettem. Legdrágább barátom!
Nem felejtettél el azt sem, hogy legutóbb merre kalandoztam, igaz? A Blackwood farm kapcsán ismerkedtem meg Quinn-el, kistestvérkével, és a családja révén a Mayfair-ekkel is. Rowan, te csodálatos teremtés… Merrick-el közös erővel megszabadítottuk kistestvérkét a Lidérc nevű hasonmásától, és vámpírrá tettem Mona Mayfairt, aki táltos gyermeknek adott életet. Ez nem kapcsolódik szorosan hozzám, de elmentem velük megkeresni Morrighant és sok izgalmas dolgot mutattak nekem.

Most pedig a kalandjaim folytatódnak hölgyeim és uraim, jöjjenek, legyenek részesei maguk is!

Kedves Lestat!

Kész, ide én nem is kellek, a stílusod ismerjük, szeretjük, most is tökéletesen hoztad. A leírásaid magadra vallanak, kellemesen egoisták és hoztad a megszokott minőségedet. Mint admin a másik admint, hivatalosan elfogadlak, minden tökéletes, mehetsz is játszani!