Gabrielle de Lioncourt

You were my past, You are my present and You will be my future.

Álnév: Anyu?
Kor: 286
Látszólagos kor: 42
Teremtő: Lestat De Lioncourt
Csoport:  Vámpír
Foglalkozás: Tőzsdecápa
Play by: Diane Kruger

Kinézet

Nőként átlagos magasságú, vékony alkatú teremtés, aki sokkal idősebb, mint a szarkalábai. Abból neki konkrétan kettő van, mindkét szeme sarkában egy-egy, azok is csak a széles mosolya miatt ragadtak ott. Kedveli a kifinomult stílust, az eleganciát, a drága kelméket és a szakértelemmel kísért ruhaköltemények páratlan társaságát. Valaha márkiné volt, talán nem is furcsa, hogy megszokta a jólétet. Megszokta, elvárja és el is éri, most már.  Mindig kifogástalan a megjelenése, stílusos, divatos, a maga módján még szexi is. 1,70 magas, egyedisége akkor mutatkozik meg, ha elhagyja a helyszínt. Tipikusan az a fajta személy, aki nem vonja magára a figyelmet, de hiányzik onnan, ahonnan eljött. Talán valahol a fia ellentéte ebből a szempontból, hiszen Lestat csak úgy szomjazza a reflektorfényt. Márkiné korában a ki nem mondott öltözködési kódex volt a minden, mindenhol, minden esetben teljesen flottul kellett megjelennie és ez az esetek 100%-ában sikerült is neki. Kiszakadva abból a korból s maga mögött hagyva a valaha volt múlt gyarló emlékeit, most szabad, mint a madár, azt csinál amit csak akar és még csak ferde szemmel sem néznek rá. Igaz, a régi címe, a rangja, mely védte őt és felemelte, azóta az enyészeté. Ahogyan egykori férje s családjának minden tagja, legkisebb fián kívül. Talán ezt egy cseppet sem bánja, mert bár most nem márkiné, ellenben dúsgazdag,
kalandvágyó, vakmerő. Követi a divatot, az aktuális trendeket s ha tetszetősnek találja, bizony hódol is neki. Egy időben volt rövid és felnyírt haja, fonatok, gyöngyök, mindenféle bizgentyűk lógtak a hajában, aztán adózott a szivárvány ombre térhódításának is. Most egy időre nyugton van, hagyja a természetes mézszőke haját érvényesülni a fekete masnis hajpánt alatt.  

Személyiség

Mondanám, hogy egy csendes, visszafogott és megfontolt, óvatos anya vagyok. Mondanám, de akkor hazudnék. Hazudjak? Akarja, hogy hazudjak? Nagyon szívesen, már gond nélkül tudok. Igaz, a fiam érdekében már korábban is éltem ezzel a remek, de kissé negatív eszközzel. Hogy érdekel-e ennek a következménye? Nem, nem igazán. Az a borzasztó igazság, hogy miután magam mögött hagytam az emberi létem utolsó porszemeit is, egyszerűen... felszabadultam. Terhek alól, kötelességek alól, elvárások és normák alól. Talán emiatt a változás miatt,  a hirtelen jött fene nagy szabadságnak a hibájából rossz anyává váltam. Magára hagytam a csemetémet, utaztam a világ minden tájára, minden kis eldugott zugában jártam legalább egyszer. Azonban hittem, tudtam, hogy Lestat nélkülem is túlél. Hogy nélkülem is elég erős és okos ahhoz, hogy tovább létezzen a világ peremén. Természetesen, ettől eltekintve az első vagyok, aki érkezik, ha szüksége van rám. Merthogy nem távozhat a létezők sorából én előttem... Nem, azt nem engedem. Anyaként nem akarom átérezni azt, hogy elveszítem Őt. Bármit, csak ezt ne. Jöhetnek évezredes kínzások, minden ismert méreg, aljasság és brutalitás... csak a Fiamhoz ne nyúljatok. Mert nem állok jót magamért...  

Történet

Milyen szép... milyen csendes. Ülök a vörös bársonykanapémon s
a nyitott teraszajtón bámulok ki. A függöny lomhán mocorog az enyhe szellőben itt fenn, a 13. emeleten. Hófehér combjaim ráérősen pihennek egymáson, a felül lévő lábam még lóbálom is egy egészen kicsikét. A Hold ma ezüstként ragyog az égen, azon a nagy fura lepedőn, amire felragadtak a szentjánosbogarak. Elnyomok egy halvány mosolyt a szám szegletében
s a karfán pihenő kezem a dohányzóasztalra nyúl a sárkánymotívumos kupámért. Ó, nem-nem, már régen nem élek a bor adta illékony gyönyörökkel s bár ez a nedű is a bíbor színével dicsekszik, azért méltán nevezhetjük a vörös éltetőnek. Csuklóm enyhe mozgatásával ínycsiklandó adagnyi vért körözök a poharamban. Megvan a vadászat szépsége és ösztönből fakadó gyönyöre is, de én valahogy... nem szeretem összepiszkítani magam egy ilyen táplálkozás alkalmával. Ha megkapom az adagomat a kedvenc kis kupámban, én már boldog vagyok... és jellemzően kevesebben is halnak meg a környezetemben. Én pedig csak kedvel, áltatós mosollyal az arcomon emelem italom a Holdra, s arra a 32 éves férfira, akié valaha volt a poharam tartalma.
- Csirió.
Kacajom dallamos, s néhány kortyot megkoronázandóan megnyalom az ajkaim. Nem pocsékolunk ugyebár, mert valahol a világon éheznek. Vagyis, valami hasonló. Fekete selyemköntösöm lazán lóg rajtam, kezeim ugyan bele vannak bujtatva, de a pánt összekötésével már vajmi keveset foglalkoztam. Egyébként is, minek? A festményeknek is lehet néha jó napjuk, nem? Már csak azért is, mert nem szoktam mostanság hálóingekkel meg hasonlókkal vesződni, és a köntös is csak addig van rajtam, amíg csiklandoz a befúvó esti szellő. Talán szólnom kéne Neki... Talán megdobhatnám egy üzenettel, hogy az anyja újra a kedvelt városában van. Kellene... de attól tartok, megint alig fogom tudni legyűrni a késztetést a lelkemben, hogy ne hurcoljam magammal mindenfelé. Egyszer már megtanultam elengedni őt... de mostanában, mintha csak nőtt volna a ragaszkodásom irányában. Nem, nem tehetem, hagynom kell a saját kis világában, abban, amit önmagának teremtett. Még akkor is, ha én ebben a kis világban nem kapok túl sok szerepet...  

Elfogadva!

Gabrielle, Anyám!

El sem tudom mondani, mennyire vártam Önt, hogy jöjjön és ismét velem töltsön néhány hetet, hónapot! Micsoda pb-t választott, igazán gyönyörű és nekem mindig is márkiné marad, hiába tűnt már messze az a kor, és az a család. Már csak egymáséi vagyunk az éjszakában, és nem fogom hagyni soha, hogy önnek baja essen, tudja jól. Eszembe sem jutott hogy nem lenne képes megtanulni a Kis Kortyot, hogy életben hagyja áldozatát az evés után. Anyám, ön annyival jobb vámpír nálam, néha nem is értem hogy lehetek pont én az ön fia. Egyszerűen nem tudok mit mondani, bennem akad minden szó és gondolat, ahogy csodálatos arcát nézem, ami olyan ismerős, mégis sokkal gyönyörűbb mint emberként valaha is volt.
Kérem, menjen és kezdjem nekem valahol *lehet finom csókot a nő arcára.*