Tárgy: So hear my voice... - Andor & Lestat 2017-09-08, 22:42
Finally, you are here...
We are the others...
Amszterdam még mindig csodálatos, és nem is emlékszem egészen miért hagytam el ezt a pompás várost, ahol az élet olyan nyüzsgő, olyan pezsgő mintha nem szálltak volna el felette súlyos évtizedek. Nem mutat sokkal másabb képet, mint amikor legutoljára itt jártam, és most is örömmel érkezek meg egy magasabb bérház tetejére. Nem hazudtolom meg magam most sem, egy fekete szaggatott nadrágot viselek, olyan fajtát amit mostanában a fiatalok hordanak. Széles fekete, apró ezüst szegecsekkel díszített övet vettem hozzá, és egy egyszerű szürke pólót, amire egy könnyű hosszított kardigánszerű felsőt a látszat kedvéért, hiszen az őszi éjszakákon már csípős a szél ami uralkodik. Nem feltétlen az a célom hogy kitűnjek a tömegből, bár így is feltűnő leszek, hiszen magasságom öles, és szőke hajam kiegészülve orgonaszín szemeimmel, nem túl mindennapi látvány. A megjelenésem most inkább arra a korszakra hajaz, amikor rock sztár voltam, és hiányzik is kicsit, szóval komolyan elgondolkodtam rajta, hogy szóló karrierbe kezdjek. Ugyan mit veszíthetnék vele? Levetem magam a háztetőről, és nevetve zuhanok tíz emeletet, hogy végül féltérdre érkezzek és utamra induljak. Bűnös lelkek, mutassátok magatokat, itt jövök! Vadászatra indulok, és végigküldöm a város részen a szellem ajándokkal a lelkem egy darabját hogy halljam, hol tanyázik ilyen romlott lélek, akiért nem lenne kár. Mert csak ilyeneket ölök meg. Ahogy a kivilágított üzletek előtt haladok el, megérzek egy másik halhatatlant, és a keresésére indulok. Szeretem tudni, ki hol tanyázik, és két kerülettel arrébb bukkanok rá, ő is talán vadászat közben sétál át egy sikátoron. A sikátor elejénél várom be. - Helló, helló barátom. Ismerjük mi már egymást? - kérdezem, még viszonylag barátságosan. Nem vagyok ellene, ha valaki a fajtámból odaadja a sötét ajándokot a megfelelőnek, de szeretem tudni hányan vagyunk és kik. Türelmesen megvárom míg odaér hozzám, hacsak el nem menekül, mert akkor üldözőbe veszem, míg utol nem érem, de megadom neki a kényelmes beszélgetés lehetőségét. Kétlem, hogy nekem be kellene mutatkoznom, bár ki tudja...
Tárgy: Re: So hear my voice... - Andor & Lestat 2017-09-09, 00:57
Lestat
Úgy éhezek a Pandorával való találkozás után, mintha Szahara volna a torkomban. Mintha szomjúságom csillapíthatatlan volna. Vérre szomjazom és ettől ingerülten haladok a sikátorban. A falnak dőlve egy narkóst látok, az egyik rázkódó kezében véres zsebkést, amin az már alvadófélben van. Nem tudom kinek ártott vele, de nem is érdekel. A vérét akarom...előtte termek és megragadom az állát. - I can't replace... Your screaming face, Feeling the sickness inside– Éneklem neki dallamosan, az egyik kedvenc Lestat dalomat, vicsorba torzuló arccal. A szerencsétlen meg csak hebeg-habog, nem tudja mi van. Pechje van, hogy pont most van pont itt. És én szomjazom. De azt a vért nem kaphatom, amire áhítozom, így erőszakkal veszem el másokét: gonosztevőkét, átkozott lelkekét. Ahogy azt az elején Lestat könyveiből tanultam. Hirtelen kapok a torkához és ő gurgulázó hangot halatt, vadul rázkódik a kezeim között. Mocskosan szeretek enni. És mocskosan ölni. Nem itt van a finomkodás helye. -Why won't you die? Your blood in mine. We'll be fine. Then your body will be mine– Üvöltöm az arcába, miközbe vére folyik az államon. De nem hallja senki, talán még ő sem, csak a szél és a körénk magasodó falak, téglák. Az áldozatom szeme még nem akadt fenn, sokkosan mered rám, mint aki szellemet lát. -Why is everything so fucking hard for me? Keep me down to what you think I should be! Must you tempt me and provoke the ministry? Keep on trying I’m not dying so easily – Egy utolsó csókra oda hajolok a szerencsétlen ördög torkához és kiszívok szinte mindent, ami maradt. Csak azt a bizonyos utolsó kortyot nem. Azzal lazán elengedem őt, az én ínycsiklandozó vacsorámat és hagyom, hogy rongybaba módjára essen össze egy kuka mellett. Bal karommal megtörlöm az állam, de még így is véres marad. A kabátom bordó, fekete leplet viselek a fejemen, mely takarja arcom nagy részét. Tovább állni készülök, nem bírom a maró éhséget csillapítani. Újra és újra gyötörnek a képek, a látottak...a vékony fekete pamut, az atléta...amint kirajzolja a kemény és méretes kebleket, ahogy enyhén felcsúszik a csípőn...mint egy lázálom: látom ébren és a koporsómban. Egy ismerős hang zökkent ki gondolataim örvényéből, Dante eleven poklából. Hirtelen torpanok meg, mint aki falnak ütközik. Arcomra kiül a megdöbbenés. Pár percig nem is tudok szólni. Te jó ég! Jól látnak szemeim?! -Lestat?– Rebegem révetegen, mint akit fejbe kólintottak. Elég idiótán festhetek, amint ott ácsorgok, azzal a bamba képpel az arcomon.
Tárgy: Re: So hear my voice... - Andor & Lestat 2017-09-14, 00:46
Finally, you are here...
We are the others...
Amszterdam utcáin járok, és nem kerüli el a figyelmem hogy nem vagyok egyedül, nem én vagyok az egyetlen vérivó aki ebbe a városba tévedt ma este. Nem, egy idősebb és egy fiatalabb energiát érzek meg, és tudom jól kit rejt az idő függönye. Pandorát, Marius barátom gyönyörű teremtményét, akit elhagyott az évek folyamán, és manapság sem sok vizet zavar. Pedig a hatalom, ami az ereiben kering, igazán figyelemreméltó, még az én szememmel is. Az ifjút azonban nem ismerem, csak azt érzem hogy hatalma nem olyan nagy, hogy fenyegetést jelentsen, és lassan már én érzem magam túlságosan erősnek, ahogy mondani szokás manapság, de próbálok nem visszaélni vele. Nem mindig sikerül, de azért igyekszem én. Hiszen magam vagyok az élő vámpír legenda, azt hiszem nincs olyan vérszívó aki ne ismerné a nevem, a kalamajkáim miatt, amikbe mindig belecseppenek. A sikátor elején várakozok, a falnak dőlve könnyedén, és őt nézem. Az ifjút. Kinyúlok a szellem ajándokkal, hogy letapogassam, de magam is meglepődök az ellenállás...hiányán. Mintha totálisan le lenne fagyva attól, hogy megjelentem. - Az vagyok. Az egyetlen és utánozhatatlan Lestat de Lioncourt - hajolok meg felé kissé szertartásosan és mesterkélten, aztán vigyorogva indulok közelebb. Még nem akarom bántani, tudni akarom kicsoda ő. Elpillantok a válla felett. - Ejnye no. Nem vagy már újszülött vámpír, hogy hagyhatsz ilyen rumlit magad után? Nem tanítottak meg tisztességesen vacsorázni? - korholom szelíden, hiszen az álla is vöröslik a vér maradványaitól. Nem éppen kultúrált vérszívóra vall a technikája. Vagy éppen mi van ha sosem tanították meg neki? Mellé lépve finoman a vállai köré fonom a karom. - Gyere, beszélgess velem... - húzom magammal gyengéd erőszakkal, és belélegzem halovány, de finom parfümjét. Ismerős illat, mintha magam is használtam volna egykor. - Chanel parfümöt használsz? - kérdezem végül.
Tárgy: Re: So hear my voice... - Andor & Lestat 2017-09-14, 10:29
Lestat
Dühödten végzek a söpredék áldozatommal. Csak úgy nyelem a vérét, mintha sose ittam volna. Az sem érdekel, hogy tiszta mocsok leszek. Szeretek vadul étkezni és most amúgy is nagy bennem a feszültség. Még fel kell dolgoznom, hogy évtizedek óta szeretem Pandorát, hogy sikerült találkozni vele, de ő megpróbál utálni, miközben nem is. Kész szappanopera, pedig nem is az. Szusszanok egyet, ekkor torpanok meg az ikonikus hang hallatán. Szemem-szám tátva marad a szó szószoros értelmében. Bemutatkozik, de én se szólni, se moccanni, se pislogni nem tudok. Huh, még sose éreztem ilyet. Mondjuk még sose állt előttem a példaképem! Teljes valójában. Úgy érzem magam, mint egy elfuserált kamaszgyerek. Pedig már életemben is rég elhagytam azt a kort, mikor a Sötét Ajándokot megkaptam. Mikor kérdez, automatikusan dőlni kezdenek a szavak belőlem, pedig nem vagyok túl beszédes fajta. Szóval ez a reakció engem is meglep. -Nem igazán. Carmilla feltépte a torkom, azt hittem letépte a fejem, de csak majdnem. Sírt és azt monda, hogy muszáj így lennie, hiszen Lugosi vagyok. Aztán sírdogálva elrohant.– Színt vallok neki, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Teljesen megbízok benne, van valami a kisugárzásában, ami erre késztet. Ami megnyugtat. Azok a gyönyörű, ibolyaszín szemek, olyan kedvesek és melegek az árnyalatuk ellenére. Most már sikerül pislogni párat. Ő pedig...totál barátian oda jön hozzám és átkarolja a vállam. Még egy feldolgozni való....már megint nem tudok megszólalni. De gáz! Két véglet váltazkotik bennem, ha rá nézek: 1. szófosás 2. némaság. Megpróbálom rendezni a gondolataimat. -Nagyon szívesen....én,én nem gondoltam volna, hogy találkozunk.– Hebegem-habogom neki, nem is kell vonnia, simán megyek amerre vezet. Esetlenül próbálom a kabátujjamba törölni a vért az államról, majd inkább előszedem Pandora kendőjét, ami a korcomra van kötve, mindig. Próbálkozom ezzel törölgetni az állam, a szép, fehér, fordros kis kendővel, melynek sarkába egy gyönyörűen kacskaringós P-betű van hímezve bordóval. Lestat beszél hozzám és sikerül megint zavarba hoznia. Ráncolom a homlokom, ahogy felé kapom a tekintetem. A kezem befagy, benne a kendőcskével és kis időbe telik mire hozzá tudok szólni a dologhoz. Hát igen, a nagy Lestat modorát szokni kell. Nem hétköznapi, az már biztos! -Öhm, azthiszem igen. Az.– Nem csak hiszem, hanem tudom, de valahogy olyan bizonytalannak és kicsinek érzem magam mellette, hogy az valami hihetetlen. Még sem olyan rossz érzés, örülök, hogy találkoztunk, csak nem tudom hogy kéne lereagáálni ezt a helyzetet. -Én...én nagyon szeretem a zenédet.– Nyögöm ki végül nagy nehezen és az arcába nézek.
Tárgy: Re: So hear my voice... - Andor & Lestat 2018-03-03, 16:27
Finally, you are here...
We are the others...
Nem tudom mi vitte rá hogy ekkora rumlit hagyjon maga után, de én a magam részéről nem vagyok oda érte. Persze előfordul hogy az ember, illetve esetünkben vámpír olyan lélekállapotban van hogy nem figyel oda eléggé, de részéről most nem érzek semmi ilyesmit hogy indokoltan lenne dühös. Bár az is igaz hogy ifjú méghozzám képest, noha magam sem vagyok egy őskövület, de erős az igen. Oh az erőm, amit úgy szeretek, és amit nem tudtam megbecsülni, csak miután rájöttem hogy milyen nehéz is nélküle. Kellemetlen kaland volt, és még mindig néha felhorgad bennem a harag szele, hogy kicsalták tőlem a saját testem. - Lugosi? Miért kellene ettől így lennie hogy megajándékozott? - keresem az összefüggést a jelentésben, de egyenlőre még nem találom. Ellenben látom és érzem rajta hogy össze van zavarodva, talán a jelenlétem teszi, talán az hogy valaki más, egy újabb vérszívó van itt. Nem tudom, és nem török be az elméjébe. - Sose csinálj ekkora rumlit, ha csak nem szükséges. Egy apró harapás, minden csepp érték, és aztán megnyalod a sebet hogy ne is látszódjon. Ennyire könnyű. Elviszlek majd vadászni - ígérem neki ahogy elindulok vele, hogy eltűnjünk erről a helyszínről valahová máshová, és az emberek megtalálhassák a hullát. Bár nem lenne feltétlenül szükséges, mégis szokásom megölni az áldozataim, hiszen kár beléjük az élet. - Általában nem gondolják az emberek, főleg hogy java részt New Orleansban élek, de szeretek utazni és anyámmal sokszor kísérem el - mosolyodom el, hogy kivillanjon gonosz kis szemfogam. Az emberek nem vesznek engem komolyan, mióta zenésznek csaptam fel, de mit bánom én? Jót kacagok rajtuk, és évszázadok magasságából nézem az ő nyomorult kis életüket. Meg akad a pillantásom a kendőjén, ismerős illatot hordoz, de nem teszem szóvá. Ha ellopta volna, már nem élne, Pandora nem éppen megbocsátásról és kedves természetéről híres. - Van egy természetes hatása. Én azért szerettem, mert eléggé fűszeres ahhoz hogy érződjön, de mégsem ment vele tele az orrom, mai tudod elég érzékeny, ahogy neked is - hiszen vámpírok vagyunk, minden érzékünk sokkal élesebben működik mint ember korunkban. - Valóban? Ez hízelgő. Hamarosan lesz okod még inkább szeretni ugyanis visszatérek a médiába - súgom meg neki bizalmasan az információt, hiszen még csak az ügynököm és Louis tudja hogy mit tervezek, de vágyom a rajongást, vágyom a figyelmet és a buja ajánlatokat, vágyom a rocksztár életét. Megint akarom.
Tárgy: Re: So hear my voice... - Andor & Lestat 2018-03-21, 18:40
Lestat
Csak ácsorgok mélán, a Nagy Lestat mellett, aki lazán és barátságosan átveti a karját a vállamon. Feltűnése sokk-ként ért, még ha kellemes csalódás is. Éppen a vad, vörösen izzó érzelmek és érzetek kavalkádja tombolt bennem az imént, mikor azzal a gazfickóval elbántam és Ő rám talált. Szóval ilyen érzés rajongásunk tárgyával találkozni! Vajon ezt érzik az én rajongóim is, mikor a színpadon előttük állok és éneklek nekik? Mikor egy-egy autogrammot kérnek? Lestat türelmes megjegyzése zökkent ki a morfondírozásból. - Nem tudom. Talán a régi horrorfilmek nagy rajongója? A nagyapám, Lugosi Béla a filmtörténelem felgikonikusabb Draculája. Miatta kötötték sokan a magyarokhoz a vámpírokat és Drakula gróf alakját. - Hebegem neki, bár kétlem, hogy e miatt bárki ölne vagy átalakítana. Főleg, hogy az arca nagy szenvedésről tanúskodott. Valószínűleg már sosem tudom meg az indítékát és a kapcsolatot a nagyapámmal, akit sose ismerhettem, ahogy az apámat sem. Ha denevérré változáshoz nem is, de a köddé váláshoz jól értenek a Lugosik, az biztos. Hallgatom közben Lestat Herceg szavait, szeretetteljes okítását. Ő tényleg mindenkit szeret....ezt írják a könyvek és érződik is belőlük, na de egészen más ezt megtapasztalni. Hiszen nem is ismer, pár perce találkoztunk és akkor is felzaklattam a disznóóllal, amit produkáltam. És ő még is szeret, érzem, árad belőle. Szereti az emebreket, a környezetét és a fajtársait is. - Én...azt hisze így vezetem le a feszültséget. - Vallom be neki szemérmesen, tényleg kölyöknek érzem magam mellette. Egy zöldfülű kamasznak. Monduk, ami igaz az igaz, vérivó körökben nem is számíthatok többnek az én korommal. Ekkor hallom meg, hogy azt mondja, elvisz vadászni. Ettől enyhén mandula vágású szemeim a napsárga íriszemmel elkerekednek. "Fangirling", így hívják ezt manapság, mikor kitör a rajongás a rajongóból. Szóval ilyen ez az érzés, nehéz vissza fogni és nem sikítozni meg fel-alá rohangálni. Most már jobban értem mi játszódik le a közönségben egy-egy koncertem alatt. Nem csoda, ha nem birnak magukkal. - T-tényleg elviszel magaddal vadászni? Ez nagyon megitsztelő, én nem is tudom mit mondjak... Teljesen zavarban vagyok, most ettem, szóval lehet, hogy az arcom is ég, fogalma sincs, a "fangörling" életérzés minden mást elnyom. Hirtelen le akarom rohanni, elmondani neki, hogy néha még a hajamat is kiszőkítem miatta meg minden! Minden erőmre szükség van, hogy civilizált maradjak. Szóval csak hallgatom őt, néha bólogatok, az anyjára meg a parfümre. Csak nyugi! - Mondogatom magamnak. És mikor elárulja, hogy visszatér a zenéhez, akkor olyan hirtelen fordulok szembe vele és ragadom meg a karját, hogy megijedek sajt magamtól. Úgy látszik eddig sikerült elfolytani a rajongást? - Új albumon dolgozol?! Woaah! Köszönöm, hogy elmondtad, nem szólok senkinek! Tudod, én mióta vámpír lettem rögtön elkezdtem olvasni a Vámpírkrónikákat, igyekeztem mindent megtudni a fajtánkról. És a Kárhozottak Királynőjének hatására, a zenéd hatására, alapítottam egy bandát! Eljátszuk, hogy vámpírok vagyunk, persze én tényleg az vagyok, de ezt a banda többi tagja sem tudja, azt hiszik imidzs. Szóval...nagyon megihlettél! Szeretek zenélni! Ezt így konkrétan eldarálom neki az arcába, aztán hirtelen elhallgatok és csak pislogok nagyokat. Szegényre biztos a frászt hoztam! De úgy szeretném ha megnézné egy-egy klippünket és megmondaná a véleményét! Vagy ha eljönne egy koncertünkre, te jó ég! Esetleg...együtt zenélni?!
Tárgy: Re: So hear my voice... - Andor & Lestat 2018-04-15, 00:24
Finally, you are here...
We are the others...
Sosem láttam még ezelőtt ezt a vámpírt, bár érzem rajta hogy nagyon fiatal még. Hozzám képest legalábbis, bár még én sem igazán panaszkodhatok öregségre a magam kétszáz évével, és magam is fiatal vagyok. De Andor még inkább. Igen, ez a neve és már azt is tudom hogy mennyire össze van zavarodva tőlem. Elmosolyodom, a gondolatai csak úgy ordítanak, nem figyel oda miket gondol és arra sem hogy hogyan leplezze őket. - Lugosi Béla? Oh igen, így már megvan mond valamit a neve, mert végignéztem az összes klasszikus filmet a témában, amikor éppen belecsöppentem a modern századba. Megnéztem mindent, a Drakula sokszáz verzióját, így nagyapádat is láttam. Meg Nosferatut meg mindenfélét - válaszolok, bár ez nekem még nem lenne elég válasz hogy emiatt miért tenné valaki vámpírrá, de hát biztosan megvolt az oka. Nem tudom, és nem az én tisztem mások döntését felül bírálni, pedig néha mégis megteszem szinte akaratlanul is. Andor olyan elveszettnek tűnik az éjszakában, noha ismeri a fajunkat és ismeri a szabályokat, mégis a ma esti rendezetlen vadászata nem olyasmi ami azt jelezné, jól is érzi magát ebben. Az ikrek képe sem ezt mutatja. - A feszültséget, ami mi okozott? Miért gondolsz állandóan az ikrekre, kistestvér? Miért nem tudsz megszabadulni a képtől, olyan hangosan sikolt az elméd hogy akaratlanul is meghallottam - sétálok vele odébb, lezseren átkarolva hogy ne találjanak meg a hulla közelében és ne zavarjanak meg. Nem szeretem amikor félbeszakítanak egy beszélgetést, és ez most elég fontos. Barátságosan megszorítom és a derekát átkarolva felrepülök vele, hogy ne az utcán társalogjunk. Egy elegáns szálloda teraszán landolok vele, amit mindig szívesen bérelek ki, mert ismernek és nem zavarnak meg soha. Engem csak az elit lát, és szolgál ki ha valamire szükségem van, de azonnal. - Érezd otthon magad, bár nem az én házam de sok időt töltök ebben a hotelben, olyan jó a kiszolgálás... - mosolyodom el, ahogy körülnézek. - Tényleg el foglak vinni ha van kedved. Mutathatok pár apró fortélyt amit később felhasználhatsz majd, és a Kis Kortyot is illő lenne megtanulni - válaszolok ráemelve ibolya szín íriszeim amik olykor barátságosak, olykor gonoszkásak. Bár az ajkaim kemény és metsző vonalán sokszor csak a szemem ragyogása enyhít és nem nézek ki túl gonosznak. Mert a mosolyom sokszor nem rosszindulatú, mégis annak hat mások szemében. Ahogy karon ragad, egy rajongó ifjúnak látom, akikből annyi de anyni volt a nagyszabású koncertemen, és nem tudok nem kuncogni a lelkesedésére. - Remélem is hogy titokban tartod, mert még csak az ügynököm és Louis tudja. Nem, már nem dolgozom az albumon a dalok megvannak már, és az utómunkálatok is lassan véget érnek. Holnaptól elkezd bevágni a tévé, egy tízmásodperces reklámszpotba, és felvillan majd a nevem a reklámok között. Egy hét múlva pedig megjelenik a dupla cédés lemez, eddig sosem látott és hallott dalokkal. Egyet sem engedtem kiszivárogtatni, szóval... - válaszolok lelkesen, ahogy egy üvegből bort töltök ki magunknak, amibe vért is csepegtetek, így némiképp emészthető lesz számunkra is ha nagyon lassan isszuk és hagyunk időt a felszívódásnak. - Igazán? Miféle zenekart? Kíváncsi lettem! Mutasd meg kérlek, ha stílusban közeli, akkor még akár össze is dolgozhatunk - jegyzem meg könnyedén, ahogy a kezébe nyomom a borospoharat és letelepszem mellé újfent. - Apró kortyokban, lassan. Akkor nem hányod ki - tanácsolom neki és belekortyolok a saját poharamba, de le is teszem rögvest, és várom hogy mesélni kezdjen.
Tárgy: Re: So hear my voice... - Andor & Lestat 2018-07-16, 17:16
Lestat
"Destroy, rebuild Now, now I hear the angels sing But I hear the demons louder Destruction chasing me Pulling me under Pulling me under now I’m dying to get out We will never be the same again"
Mandulavágású szemeim, macska-sárga íriszeim tükrözik, hogy csak úgy iszom minden egyes szavát a Nagy Lestatnak. Irtó izgatott vagyok! Mikor azt meséli, látta nagyapám a vásznon és végig nézte az összes Dracula-adaptációt, hevesen bólogatni kezdek. - Én is megnéztem őket, bár nekem a Coppola-féle Dracula a kedvencem, Gary Oldmannel. - Vallom be neki. Nem lesz attól az első Dracula a kedvencem, hogy történetesen az apai nagyapám alakítja az ikonikus karaktert. Persze, jól játszott, nem hiába lett felkapott a rémfilmek terén, de valahogy Coppola jobban elcsípte az ízlésem. Szenvedélyesebb, művészibb. Aztán Lestat nyíltan tér át komolyabb témára, amitől kissé megszeppenek. Az ikrek, a vérvonal, Pandora. A fejem nyüzsög mindezzel. - Én...elég sok minden tombol a fejemben. Azthiszem, a művész-lét "átka". Nem tudom, mit kezdjek vele...- Bizonyára vannak technikák a gondolataink álcázására, ezt írja is a könyveiben. Próbálkoztam is autodidakta módon, de nem tudom mennyire ment vagy sem. Most pedig túl szétszórt az elmém, a Pandorával való találkozás után. Akaratlanul is felsejlik az elmémben gyönyörű alakja, formás keblei a szűk kis topban, ahogy a zsebkendőjét nyújtja felém a lakásán. És bizonyára most Lestat is látta. Érzem, hogy a füleim izzannak szégyenemben. Zavarba jövök attól, hogy a Kópé Királyfi látja, hogy Pandára gondolok és hogy ez még pírt is csal frissen ember-szerű arcomra. Bár azt meg nem tudnám mondani, hogy pontosan miért. De nincs sok ezzel a butasággal foglalkozni, mert ahogy elvezet a helyszínről s én készségesen követem, egyszer csak felkap! Meghökkenek, egy pillanatra össze is rezzenek, de csak mert nem számítottam erre. És mert sosem röptettek még meg. Gyermekien nézek fel rá, mikor a szálloda tetején megérkezünk. Automatikusan körbe nézek és kissé eltávolodom tőle, hogy jobban szemügyre vegyek a helyet, ahová hozott és a környéket. A tető szélére állok fél lábbal, hogy le pillantsak. A cipőm orra le lóg, a szellő a csuklya alatt a hajamba kap. Orcámat is cirógatja, ahogy a ruhámmal is játszik. Majd vissza hajolok és tovább sétálok. - Éppen kérdezni akartam, nagyon szép. És diszkrét. - Mondom végül némi habozás után. Nincs ennek semmi jelentősége, egyszerűen annyira megszoktam a Pandorámmal töltött időt, hogy már-már berozsdásodtak a hangszálaim. Ahogy a társalgási kényszer is. Enyhén meg is köszörülöm a torkomat, mikor megszólalok, mert rekedtesnek érzem. Mikor aztán megerősíti, hogy mehetek vele vadászni, ismét rám tör a lelkesedés, pedig már majdnem sikerült rendesen lehiggadnom. - Alig várom! Bár előbb ettem, te ettél? - Kérdezem barátságosan nézve az ibolya íriszekbe, felvillanyozottan. Nap-sárga szemeim szinte szikrákat szórnak, szigorúan pozitív értelemben. Ahogy a kulissza titkokról mesél, le vagyok nyűgözve! Valóban nagy megtiszteltetés, én már csak tudom, lévén az iparban dolgozom én is. - Nem igen nézek tv-t, de majd a tube-on megnézem, ha felrakják! Klippet forgattatok már? - A vigyorom fülig ér, érzem ahogy macskás szám kiszélesedik, akár Cheshire Cat-é Alice történetében. Közben a Herceg egy üveg bort vesz elő a borosszekrényből, megfelelő hőmérsékletűre hűtve, én pedig homlokráncolva lesem, mit művel. - Ezt....ezt így megihatjuk? - Kérdezem hüledezve és szkeptikusan. Hiszen alig van benne vér! Még sosem láttam hasonló manővert. De ha ő mondja, én elhiszem! Persze azért tartok a dologtól, nem a kedvencem, ha kidobja a vámpír szervezetem azt, amit beviszek. Nem is kísérleteztem sok emberi étellel-itallal, gyorsan okultam. Közelebb sétálok hozzá és elveszem a köpcös vörösboros poharat, hogy a piros fluidumba bámuljak kétkedve. Leülünk egy-egy ülőalkalmatosságra, ami igen csak meghitt itt, az épület tetején. Fonott,már-már tengerparti székek. Döntögetem a löttyöt a poharamban és szemlélem, ahogy Lestat iszik. Egyelőre nem igazán akarózik bele kortyolni. Ahogy viszont rá kérdez a bandámra, egyből felcsillan a szemem. - Mi vagyunk a Blood'n'Roses! Talán már hallottál róla...elég jól megy az együttesnek, nem panaszkodhatom. Az utóbbi évtizedben fellendült a vámpír-téma az köztudatban, az emberek körében. A fantasy, mint irányzat virágzik. Könyvek, filmek, videójátékok - mind teles teli vámpírokkal! Úgy hogy meglovagoltuk ezt a hullámot. Rendszeresen koncertezünk, turnézunk, fesztiválozunk. Nemrég tértem vissza az egyik rendezvényről. Alapvetően rockot játszunk. És mikor mi sül ki belőle...pop-rock, hard rock, alternatív rock... Billegetem a fejem, ahogy sorolom neki a műfajokat. Szerintem annyira nem áll távol tőle, sőt! Legalább is a klasszikus lemezétől, hogy most mit alkott, azt nyilván még nem tudom. De mi elég rugalmasak vagyunk, szóval rajta múlik, szeretne-e velünk dolgozni. - Szerintem nagy siker lenne, ha egy szám erejéig össze állnánk és fellépnénk vele, mondjuk egy fesztiválon. Te ikonikus figura vagy, mi pedig most vagyunk felkapottak. Te nem titkoltad, hogy vámpír vagy, mi pedig szintén vámpíroknak adjuk ki magunkat. - Ecsetelem neki, próbálom meggyőzni, immáron moderáltabban, de azért még izgatott vagyok. Hogy a fenébe ne lennék? Hiszen itt ücsörgök a Nagy Lestattal és egy esetleges közös munka is szóba jött, ami nem csak óriási megtiszteltetés lenne, de a karrieremnek is előnyös volna. Elő halászom a zsebemből a leheletnyi, vékony okos telefonom és fél kézzel már pötyögök is, hogy mutassak neki egyet s mást. - Ez volt az első klippünk, rögtön befutottunk vele, a közönség zabálta!- Semmi nagyképűség nincs a hangomban, inkább lelkesedés. Oda tartom elfordítva a kütyüt Lestatnak, ahol ha rábök a képernyőre, a szerkezet lejátsza az Inside of me-t. Közben izgatottan várom a reakcióját és ha lement a videó, mutatok még többet is neki. A borral kapcsolatos megjegyzését megértettem és a lelkesedésnek hála, egész könnyen bevállalom, hogy bele kortyolok.
"From the dark We walk to the light From the shadows We learn to survive When there’s nothing to hide we will find What comes next After light"
Tárgy: Re: So hear my voice... - Andor & Lestat 2018-10-21, 21:36
Finally, you are here...
We are the others...
Sokféle Dracula filmet láttam és mindegyik nagyon szórakoztató volt, ahogy vászonra vitték a történelmet, mintha csak igazság lenne. Pedig ha az emberek tudnál, igazából nem tévedtek túlságosan sokat, mindössze a részletekben. Abban viszont könnyű elveszni, mindig is az volt. Macskasárga szemei szinte teljesen kitágulnak, még sosem láttam ilyen árnyalatú szemeket, bár az enyém sem éppen átlagos, senkinek nincs ilyen ibolya árnyalatú szeme mint nekem. Ez már akkoriban is különleges volt, amikor még ember voltam. - Én is végignéztem őket, és az nem volt rossz. Gary Oldman tehetséges és jó színész, szerintem jól visszaadta a filmet és sokszor meg tudnám nézni egymás után - mosolyodom el, hiszen ez tény. Sok színészt találok tehetségesnek, és zseniálisnak. Hollywood hemzseg ettől, de nem adna otthont egy vámpírnak és nem is vágyom oda. - Elhiszem. Nekem is néha sok minden kavarog a fejemben és persze vannak olyanok amik nem mindig publikusak. Az ikrekről egy képet láttam, a sikátorban ahol haldokoltak. Miattad haldokoltak, kistestvér. Miért hagytad el őket? Szükségük lenne rád - nem dorgálom, csak kimondom ami eszembe jut erről. Engem is elhagyott a teremtőm, és nem volt alkalmam semmit kérdezni tőle a vámpírságról, és semmi másról. Sokszor azt kívántam bár visszahozhatnám az életbe hogy megkapjam a kívánt válaszokat, mert szomjaztam őket. Diszkrét mosolyt villantok felé, ahogy szinte zavarba jön, mert látom az intim pillanatait Pandorával. Aztán már csak elrepülök vele a szállodába hogy kényelmesen beszélgethessünk és ne zavarjon meg minket semmi emberi hatalom. - Ezért szeretem. A személyzet is ismer már, és tudják a személyes rigolyáim, hogy mit szeretek - mosolyodom el, ahogy könnyedén helyet foglalok, és nem is zavartatom magam igazán. Hagyom bámászkodni, én már megszoktam ezt a helyet és szinte hazajárok ide. Bár a házamnál jobban nem szeretek semmit, amit én magam terveztem és építtettem meg. A berendezésre majdnem fél évem ment el, mire kitaláltam hogy mi és hogyan legyen. - Igen ettem, de még hajnal előtt elmehetünk vadászni, sosem veszem rossz néven a nassolást a Kis Kortyot - mosolyodom el, hiszen ifjú még az éjszaka és Andor is. Én már nem mondhatom el ezt magamról, mert az évek bár kevesebbek, a tapasztalat mégis felülírja a kort. A kérdése visszaránt az életbe és a valóságba és a lelkesedésén szinte nevetni támad kedvem, olyan felvillanyozó. Olyan lelkes, pedig nem vagyok én annyira különleges vámpír. Bár ha ezt mondanám, akkor álszerény lennék hiszen lássuk be igenis az vagyok, máskülönben nem lennék ennyire ismert és nem rúgtam volna fel egy az egyben az Ősi Törvényeket. - Fent lesz ott is minden. Igen, forgattunk és már meg is van vágva a videó, már csak fel kell töltenem a hivatalos csatornámra és voilá. Robbanni fog a bomba nem sokára... Alig várom már - mosolygok és izgatottan csapom össze a kezem, hiszen ennyi év után visszatérek és nagy sikerre számítok. A világ még nem felejtette el a nagy Lestatot. Oh nem, ezt sosem hagynám nekik, hiszen ez éltet engem, a világ része vagyok hol jobban hol kevésbé. - Meg, bár így sem sokat és nagyon lassan, de vérrel keverve egy két korty erejéig élvezhetjük a bor ízét. A folyékony dolgokat többnyire - teszem hozzá ahogy belekortyolok, és lustán félig lehunyt szemekkel élvezem azt a pillanatnyi örömet amit a bor íze okoz. Hátradőlve kényelmesen hallgatom amit mesél. Minden zenész büszke a saját sikereire, és ebben mi is emberiek vagyunk. Ő pláne, ahogy így mesél, és figyelmesen hallgatom. Szinte egészen hasonló a stílus mint amit én teremtettem meg de a hangja és hangszíne egészen más mint az enyém. - Nos, úgy látom méltó emlékművet állítottatok az emlékezetes koncertemnek, de nem bánom. Szeretem a zenét, és szeretem hogy az emberek nem látják meg a nyilvánvalót, és mindenben csalást és trükköket keresnek. Azt gondolják az egész vámpírosdi egy szemfényvesztés, holott mindez nagyon is igaz és a teremtéssel egyidős - sóhajtok fel, és kicsit előredőlök hogy megtámaszkodjam a térdeimen, és a borospoharammal játszom. Elnevetem magam a javaslatára hiszen olyan könnyedén beszélgetünk erről, mintha a menedzsmentünknek nem kerülne mindez semmibe de végül is mi diktálunk, esetemben legalábbis én, hiszen elég pénzt adok a kiadónak hogy a magam kénye kedve szerint működhessek. Ha meg nem tetszik nekik, végső soron alapítok egy kiadót én magam. Hm, ez nem is rossz ötlet, beszélnem kell erről Emerald-al! - Ez valóban jó lenne. Az ügynököm a haját fogja tépni mire leszervezi de majd veszek neked parókát. Egy fesztiválon jó lenne, bár én még nem turnézom, de hozzátok oda csapódhatok ha akarjátok, és feltűnhetek egy két számban - hiszen micsoda öröm sokk lenne ez a rajongóknak, hiszen azt gondolom egyazon körökben mozgunk és nem kell ellenségeskednünk egymással a sikerért hiszen ez gyakorlatilag mindkettőnknek garantált már. - Hm, kellemes. Tetszenek benne a hardcore részek, ahol már már állatias üvöltés szerű, de még mindig érthető a szöveg. Csuda egy torkod van hogy ez kijön belőle. Tehetséges vagy kistestvér, szinte már csudabogár - ölelem át könnyed jókedvvel, mert tényleg tetszik a munkássága és az előadásmód, bár kissé néhol eltúlzott, de ez is a show része, tudom jól. - Forgatni fogok még egy klippet. Az egyik új dalomhoz. Jelenleg kettő van kész de akarok egyet már csak a magam örömére is. Az a címe hogy "Me against the devil". Szeretnél velem szerepelni benne? - kérdezem tőle kissé komolyabban hiszen egészen jó angyal lenne. Azaz bukott angyal, ahogy... ahh mennyi mennyi ötlet! El ne vesszenek, észben kell tartanom őket és fel kell hívnom Emeraldot.
Tárgy: Re: So hear my voice... - Andor & Lestat 2019-06-11, 15:37
Lestat
Eufória van úrrá rajtam, ahogy relizálom, vlóban Lestattal társalgom. Nagyon kellemes társaság, közvetlen, barátságos és ez jó érzéssel tölt el, amit nem is titkolok - macskásan mosolygok rá. Csevegünk egy kicsit vámpír klasszikusokról, nagyokat bólogatok a véleményezésére a '92-es Dracula feldolgozást illetően, majd hirtelen fagy le a mosoly az arcomról, ahogy az újdonsült fiókáimat szóba hozza. Elfordítom a tekintetem. Nem korhol, a hangja meleg és simogató, még is, maga a téma az, ami feszélyez. Pár percbe bele telik, mire hozzá szólok a dologhoz, de nem nézek ibolyaszín íriszeibe. - Nem érdekelnek. Az egész...csak úgy megtörtént. Túlélik, ahogy te is és én is túléltük.- Vetem oda hűvösen, gyűlölve az egész világot és valahol magamat is, a létet magát. Szerencsére, tovább beszélgetünk, nem fagy meg a levegő közöttünk. Pandora említése nem tudja nem felkelteni az érdeklődésem. Igyekszem legyűrni zavarom, talán ha több időt töltünk együtt a Nagy Lestattal, idővel elmúlik. - Nem utasíthatok vissza egy ilyen ajánlatot. - Jegyzem meg jóhiszeműen a nassolási ajánlatára, bár jómagam nem olyan szépen étkezem, mint ő. De talán majd Lestat ráncba szed. El is hiszem ezt a kósza gondolatot, pedig úgy zabálok, hogy attól a többség elszörnyed. Dühödten, utálva mindent és mindenkit. a sötét gondolatokból Lestat zenei fejleményei zökkentenek ki. - Kíváncsin várom őket. Szóval, komolyan gondolod, ismét, hogy kinyilatkoztatod a világnak, az embereknek, hogy létezünk, mint a Vér Prófétája. - Mondom neki s egyben titkon remélem, beszél nekem erről a kissé intim indittatásról. Hiszen a hetvenes években robbant be személye a köztudatba, de azóta közel fél évszázad eltelt, ő pedig egy napot sem öregedett. Mit fognak erre szólni? Persze, igazat adok neki, az emberek képesek magyarázatot találni még a megmagyarázhatatlanra is, így védik halandó elméjük integritását. Egy hasonmás, leszármazott, smink, botox, ezernyi ötlet kering majd az internet fórumain és kommentben a klippek alatt. A biznisznek pedig az ilyesmi kimondottan jót tesz. Én magam eddig nem is gondoltam bele ebbe komolyabban. A mintájára a világ elé tártam, ami vagyok, de közben jól tudtam, úgy se hisznek nekem és így kényelmes és szórakoztató volt. Na de ezek után? Máris rengeteg dolgot tanulok tőle, ahogy a könyveiből is történt. Nem ő a teremtőm, még is igaz mentorom. Nyugtázom, hogy élhetünk - ironikusan mondva - emberi itallal, ha azt vérrel emészthetővé tesszük magunknak. Mint a laktózérzékeny emberek, akik patikában laktáz tablettát vesznek maguknak, hogy a tejet meg tudják inni. Csak bedobják előtte, és rövid időn belül már emészthető is az a huncut kis pohár tejecske. A holdfényben megemelem az öblös vörösboros poharat, meglöttyintem, táncol és fodrozódik a nedű a sötétben, majd bátran kortyolok. Évtizedek óta nem éreztem már a bor ízét, bár emlékeztem rá, így egészen más. Az érzékeim felpezsdülnek az alkohol zamatától. - Örülök, hogy így gondolod!- Fejezem ki véleményére meghatottságom és elégedettségem. Még is csak hallni a példaképünktől, hogy büszke és méltónak tart, mindennél többet ér. És persze keveseknek adatik csak meg. Ő pedig tovább viszi a gondolatmenetet, arany íriszeim csak úgy csillognak a vagány, merész gondolatoktól, ötletektől. Teljesen feldobódok! Alig hiszek a fülemnek! - Megadjam neki az én menedzserem elérhetőségét? Parókára nem lesz szükség, sűrűn kiszőkítem a hajam az adott estére, ha éppen olyan a kedvem. Lenyűgöző lenne ha egy fesztiválon vagy koncertünkön megjelennél! Debütálhatna úgy az első közös dalunk! Nagy port kavarna az iparban és a médiában! - Olyan lelkes vagyok, akár egy kiskamasz, de hogy is ne lennék az? Nem csak megismerhettem személyesen a kedvencemet, de nem csak hogy megdicsérte a zenémet, hajlandóságot mutat a szakmai együttműködésre, de még személyesen is megjelenne velem egy színpadon! Ilyen lehet a zenész mennyország...Vidáman mutatom neki a zenéinket, videóinkat, a tube-on koncertfelvételek is vannak. Ahogy tovább dicsér, most a hangom, csak zavarba jövök ismét és a frissen beszívott embervér az arcomba szökik újfent. - Ezt...nagyon jól esik...tőled hallani. Nem tudom, a Sötét Vér hozta-e ki ezt a hangomból, előtte nem igen foglalkoztam vele.- Vallom be, mert hát kisebb dolgom is nagyobb volt annál, mint hogy rejtett tehetségeimet keresgéljem. Valójában eszembe sem jutott. Persze, "alap" szinten el-el dúdolgattam dalokat, de komolyabban nem feszegettem e téren a határaimat és nem is képeztem magam. És ha eddig nem lettem volna elég zavarban, a Kópé Királyfi - méltó erre a névre -, ismét kellemesen sokkol. Elkerekedő, mandula-szemeim pillognak rá, ahogy a közös klippet pedzegeti. Fél percig levegőt venni is elfelejtek - mi nálunk természetesen nem probléma -, mire reagálni tudok. - Ho-hogyne szeretnék! Óriási megtiszteltetés lenne! Már a címe fantasztikus! Mire gondoltál, van már elképzelésed? Mikor megyünk a stúdióba?- Árasztom el lelkesen kérdéseimmel és nem túlzás, maj' kiugrok a bőrömből! Egy közös videó...állati lenne! az agyam tüzijátékot játszik, ötletek cikáznak, de kiéhezetten várom a PV forgatókönyvét, ha már létezik fejében!
Tárgy: Re: So hear my voice... - Andor & Lestat 2021-02-10, 13:42
Finally, you are here...
We are the others...
Van valami bájos abban ahogy macskaszerű vonásain mosoly terül el, és virágzik ki egyetlen pillanat alatt, de éppen ilyen gyorsan képes elhervadni, és bezárkózni amikor szóba hozom az ikreket. A gyönyörű leányt és a fiatal férfit mellette. A nyilvánvaló tényt hogy mindennél közelebb állnak egymáshoz. Az Ősi Ikerpár óta nem volt a Vérben ikerpár, noha nem félek tőle hogy ez egy újabb prófécia lenne. Előforfulnak ikrek a természetben, a genetika valami csodálatos mellékága hogy ez ki tud fejlődni, és sokáig én sem hittem hogy ezt befolyásolni lehet, pedig igen. Seth és Faared megmutatta nekem! Egészen elképesztő! Elmosolyodom puhán a duzzogásra hajló hangulatán, és nem hibáztatom érte, nem érzem magam megsértve, mindössze kíváncsi vagyok. - Kistestvér. Ami velünk történt, annak sem így kellett volna történnie. Én örültem volna ha Magnus mellettem marad és megtanít minden fortélyra. Te sem örültél neki amikor Carmila elszaladt előled, szerinted ők örülnek neki hogy te elhagytad őket? Kistestvér, kevesen vagyunk a világban, vigyáznunk kellene egymásra - teszem hozzá ahogy az arcát figyelem, ami egyszerre markánsan férfias és kisfiúsan bájos. - Ne is. Nem érdemes, mert rossz szokásom hogy makacsul tudok ragaszkodni emberekhez, és ígéretekhez, és most hozzád is - villantok rá egy mosolyt, mert nem tagadom, érdekel a személye. Nem csak a zenei szeretete miatt, bár imponál hogy ismeri a műveimet. Bár, oh, ki ne ismerné az én életemet! Annak minden örömével és ürömével, hiszen elég hangosan ordítottam a világba, hadd vigye messzire a szél hogy eljuthasson a világ végére is! Hogy élveztem, amikor a világba ordítottam hogy itt vagyok! Ide lőjetek! Jöttek is, tucatjával a kételkedők, akik szememre vetették hogy hamis vagyok, csak egy műalkotás, én pedig kinevettem őket, és elsöpörtem az utamból mindenkit. Nekem senki nem állhat az utamba, és nem akadályozhat senki engem. Kérdésére elgondolkodom, és halovány emberi vonás csillan meg az arcomon, mielőtt elveszne teljesen a márványszerű vonásaimon. - Komolyan gondolom. Megvannak a dalaim, és megvannak a zenei engedélyek és minden már csak azon áll, mikor adom ki a parancsot az indulásra. Az emberek nem fogják elhinni, de szórakoztató látni hogy hangyaboly lesz utána, és találgatásokba és magyarázatokba menekülnek, mert látják hogy én vagyok az. Lestat! Az a Lestat, aki a nagy koncertet adta és akit a média szupersztárjának tartottak, és most is az leszek. Tudom, erős albumot raktam össze. Tudod, kistestvér, az emberek nem fognak nekem hinni, ahogyan akkor sem tették de szeretni fogják a zenémet, a vadságot benne, a füleikben doboló erőszakos ritmust és rejtett mondanivalót. Énekelni fognak Akasháról, és Maharetről, úgy hogy fogalmuk sincsen ki az. Énekelni fognak boldogságról ás magányról, és kicsit meg fognak érteni engem is, úgy hogy nem ismernek - magyarázom neki, ahogy kényelmesen elhelyezkedve a kanapén a borospoharam forgatom a kezemben. Bele, belekortyolok. Kicsit, keveset. Meg tudom emészteni, és fel tudom dolgozni, nohaa belső szerveim már évtizedek óta nem működik, és nem is bánom. A Vér ajándékát most már nem cserélném el semmire. A Testtolvaj csúnyán kicsalta belőlem gyönyörű mivoltomat, és ez nem fordulhat elő ismét. David, gyönyörű, okos Davidem, nagyon sok hasznos tudást adott nekem át amivel megvédhetem magam az ilyen szituációktól. - Miért ne gondolnám? Tehetséges vagy és nem engem másolsz, hanem a saját megközelítésedből adod elő a dolgot, és varázslatos showt kerítessz köré. Őszintén tetszik, és kicsit hízeleg is hogy én inspiráltalak erre. Ez nem sokszor fordul elő - nevetek fel könnyedén, és már csak azon kapom magam hogy mellette ülök, és a közelgő turnéról és klippekről beszélgetünk. Teljesen magával ragad az izgalom és a vágy hogy máris megcsináljak mindent, most azonnal megvalósítsam az álmokat. Nem, még nem szabad! Türelemmel kell lennem még egy keveset, hiszen mit számít nekem az idő? Semmit, én akkor is itt leszek, amikor a CD-k porrá fognak őrlődni, és a jelenlegi sztárok már csak por és hamu lesznek. Én élni fogok, és le fogok tekinteni a világról. - Igen, igen azt mindenképpen! Fel kell venni a kapcsolatot hivatalos úton is, mert érzem hogy ez nagysiker lesz és nem hagynálak ki az anyagi vonzatból sem. Nem vagyok önző. Felcsigáz a gondolat hogy bekonferálod a meglepetés vendéget - engem - és hirtelen a derült égből lecsapok a színpadra a mikrofon elé. Nem? Látod ezt magad előtt testvérke? - kérdezem csillogó ibolya íriszeimmel, mert könnyen el tudom magam ragadtatni, és beleélni magam az ilyen remekbe szabott szituációkba. Látom magam előtt, és vágyom rá, tombol bennem az energia hogy megvalósítsam. - Bármi is tette, szerencsés véletlen lett, és sikert hozott neked. Én azelőtt nem tudtam hogy tudok énekelni, de az a zenekar kihozta belőlem. Előtte csak színészkedtem, még odahaza Franciahonban, amikor nagyon ifjú voltam, és vad lelkem vágyott az újra és a tiltottra, ahogyan most is. Egy vándor társulathoz csapódtam hozzá, és egy szerelmes udvarlót játszottam, de sajnos nem tartott sokáig boldogságom. Végül fivéreim vittek haza apám várába, ami ma már az enyém. Jártál már ott? Szeretnéd látni? - kérdezem tőle ahogy a videóira suhan a pillantásom. Energikus, agresszív és magával ragadó. Olyasmi amit én is akarok mutatni a világnak magamból. Kettőnk hangjával ez elég könnyű lesz. - Rengeteg elképzelésem van már, és komplett forgatókönyvet írtam rá. Megmutatom neked. Valahol meg van. Egy angyal-ördög ellentétet akarok megformálni benne, ahogy cicáznak egymással, harcolnak, és szeretve gyűlölik egymást. Jelképes is lenne, de ők nem fogják érteni ezt, csak mi - mosolyodom el, és a kezébe adom a kis füzetkét. Nem hosszú, velős, mert sok helyen improvizálni akarok. - Nincs minden kidolgozva és eddig az én személyem biztos. Keresni akartam színészeket de így már csak statiszták fognak kelleni ha becsatlakozol - teszem hozzá, és hagyom hadd fussa át a cselekményt. - Nem dolgoztam ki mindent, én hiszen a spontaneitásban és akarom hogy eredeti legyen, ne mesterkélt, és ne előre megalkotott, hanem akkor megszülető szikra, ami lángba borítja az egészet - folytatom ahogy felnéz rám. - Mit gondolsz róla? Tetszik neked? Vagy túl messzire mentem? - kérdezem, hiszen a véleményét várom, az őszintét és egyetlent, nem akarok félrebeszélést, és süket dumát, ahogyan manapság mondják most. Sok szófordulatot felszedtem már.
Kezdőlap
