Tárgy: Cry for Eden ~ Mary & Nerissa 2021-10-17, 16:02
Nerissa & Mary
Ahogy őszbe fordul a nyár, úgy nyúlnak meg az árnyak a pangó, fakó fényben és úgy jön el vészesen korán az alkony. Az emberek többsége még haza sem tér a munkából, az éjszaka máris átvette az uralmat az utcákon. Eleinte csupán az árnyékok játszanak bábjátékot, majd beköszönt a szürkület, végül azon kapja magát a halandó pára, hogy amint kilép a biztonságot nyújtó házból vagy éppen a munkavégzés helyéről, bele olvad a bársonyos feketeségbe. Míg az élők világát elnyeli a sötét, addig mi, az Éjszaka Gyermekei eleven, többszörözött életre kelünk, Baudelaire szavaival élve. Nyakunkon a Mindenszentek, a nappalok vészterhesen rövidülnek, így jómagam is már korábban ébredtem s kezdhettem a próbát. Általában, olyan későn, mikor szerény személyem elhagyhatja a menedéket nyújtó, szunnyadásra szolgáló koporsóját, már kiüresedett a balettintézet és az ahhoz tartozó színház. Mikor a törékenynek tűnő, de annál erősebb ballerinák igazak tündérmesébe illő álmát alusszák, én, a vérivó, az ifjan lett holt, ki balett táncossá vált, csupán most kezdem az első piruetteket. Csupán egyetlen reflektort kapcsolok fel, mely egyenesen a poros színpadra okádja tejfehér fényét. Ezt is csak azért, ha netán valaki még is erre tévedne, kissé bizarr lenne, hogy egy táncos teljes sötétben gyakoroljon, nem szeretnék senkit sem megrémíteni, sem efféle badarság miatt az illető életét netán kioltani. Így a villany marad, egyetlen fénycsóva, nem több, de nem is kevesebb. A vámpír látása tökéletes, oly aprólékos, amilyen a legjobb ragadozónak sincsen. Látom, ahogy a porszemek, mint ezernyi kis gyémánt csillannak és táncolnak az erős fénysugárban. Megkezem a gyakorlást. Perdülni kezdek, sosem szédülhetek, sosem téveszthetek - Amel vére éltet és konzervált, így válhattam hibátlan ballerinává. Testem kecses és sovány, amilyenné a 19. század iparosodott, londoni pokla éheztetett. Nem kell többé ügyelnem az alakomra. Nem kell féltenem lábfejem az új táncos cipőtől, mi inkább töri be a lábat eleinte, mintsem fordítva. Hiszen bőröm, izmaim - akár a márvány. Oly fehér és oly kemény. Az idővel pedig ez csak fokozódni fog. Ahogy körmeim gyöngyház fénye is. Sápkóros bőröm az angol származásomra fogom, bár púderrel, sminkkel tompítok a vakító fakóságon, ahogyan azt Lestat tanította. A körmeimet is lakkozom, francia manikűr. Az én drága, jó barátom, Lestat! A tőle kapott fekete, lenge pólót viselem, a készülő koncertjének egy pompás píár darabját, mely hirdeti, vissza tért! Még dedikálta is. Kényelmes, szeretek ebben táncolni. Hozzá csupán egy patyolat leggingst viselek és az elengedhetetlen cipellőket. Jelenleg vállamig érő, napszín fürtjeim egy laza kontyba fogom fel, ügyet sem vetve a külsőségekre. Magányra számítok. Így gondolataimba merülök, elmémben visszhangzanak a Kópé Királyfi szavai, melyeket legutóbbi találkozásunkkor mondott, melyekkel vigasztalt, mikor megneszeltem az Ő jelelétét. "Akik erősek, nem értékelik azt, mekkora erőfeszítés elérni ezt az erőt amivel bírnak. Akik a semmiből indultak, és most erősek... Csak ők képesek megbecsülni ezt a fajta hatalmat, ami nem karjaidban rejlik, és nem is a képességeidben." Ezek a mondatok járnak a fejemben, ahogy egyik kecses mozdulatsort hajtom végre a másik után, a néma éjben.
She's starved of light no respite Each breath's a burden Time can't reverse her grim curse Of life eternal