I don’t know whether I’m the hero or the victim of this tale.
But either way, shouldn’t I dominate it? I’m the one really telling it, after all.
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Oldalunk
Latest topics
by René Ulliel
Yesterday at 15:04

by Vendég
2018-07-09, 09:34




by Vendég
2018-06-17, 22:58

Hónap posztolói
Jean Ulliel
 
Juliana Lilith White
 
Andor Lugosi
 
Milo Morris
 
James Harms
 
Viktor de Lioncourt
 
Lestat de Lioncourt
 
Minho Kirena
 
Louis de Pointe du Lac
 
Miguel Enrique Fierro
 

Share | 
 

 Miriam O. Fischer

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Miriam O. Fischer


avatar


Hozzászólások száma :
60
Age :
26
Tartózkodási hely :
Baton Rouge ↔ New Orleans

TémanyitásTárgy: Miriam O. Fischer   2017-08-08, 20:47

Miriam Odette Fischer

ALL THINGS TRULY WICKED START FROM AN ✦INNOCENCE.

Álnév: -
Kor: 25
Látszólagos kor: -
Teremtő: -
Csoport: Ember
Foglalkozás: Felfüggesztett nyomozó - jelenleg munkanélküli.
Play by: Gal Gadot

Kinézet
Magasságomat tekintve, ami egy milliméterrel sem több, mint 170 centiméter – háát nem vagyok egy modell alkat. Súlyomat igazából pontosan nem tudom megmondani a sok edzésnek köszönhetően folyamatosan változik, de nagyjából mindig arányos magasságommal. Kebleim nem túl nagyok, amit ellensúlyoz vékony derekam, izmos lábaim, szálkás karom, formás, gömbölyű vállaim… Sokat foglalkozok az alakommal, mivel a munkám megkövetelte a fittséget. Imádok edzeni, feszegetni a határaim. Viszont ne ítélj a külső alapján, nem vagyok üres fejű fitnesz liba.
Enyhén hullámos hajam középhosszú, félúton van a sötét barna és fekete között. Ébenfekete szemeim figyelemkeltően nagyok, szeretem kihangsúlyozni őket könnyed füstös sminkkel. Imádok sminkelni, de azért nem esek át a ló túloldalára… Szeretem a letisztult, természetes színeket, de a telt ajkaim egyáltalán nem kímélem.
Ami a ruhákat illeti, nagyon eltérő darabok találhatók meg szekrényemben. A mackó nadrág épp úgy helyet kapott, mint néhány feszülős mini ruha. Többnyire nem öltözködöm kihívóan, de ha a helyzet úgy kívánja kirittyentem magam. Szeretem a kényelmes ám, de elegáns fekete nadrágokat, színes ingekkel esetleg zakóval párosítva, de van hogy egész nap a kedvenc edző szettemben rohangálok.

Személyiség
Milyen is vagyok? Határozott, éles nyelvű, már-már férfiasan szókimondó, kíméletlen, türelmetlen, ami olykor roppant harciassá és lobbanékonnyá tesz. Ha elgurul a gyógyszerem, meggondolatlanná válok, hajlamos vagyok előbb cselekedni, mint gondolkozni. Látszólag hidegnek és kimértnek tűnhetek, ki szívesebben háttérben maradt mitsem folyton eltűrje, hogy a figyelem középpontjában álljon. Ez persze jobbára ösztönös taktika, mely révén még érdekesebbé, még eredetibbé válok.
Konokul megyek előre a magam által választott úton. S ha ez egy idő után nem járható? Erre saját tévedéseim árán jövök rá, vagy olykor még akkor sem. Ha valamit elhatározok, nehezen téríthetnek el szándékaimtól. Tudom mit akarok és azt is hogyan érhetem el, van  elég bátorság és kitartás a tarsolyomban.  Nincs érzékem ahhoz, hogy megkülönböztessem a kicsit a nagytól, a lényegest a lényegtelentől, mert csak rohanni tudok. Ha arra kényszerülök, hogy lépésben haladjak, elbizonytalanodok, kedvemet veszítem.
Hűséges vagyok és becsületes, de csak addig, amíg ezt hasonló érzelmekkel viszonozzák. Jó barátnak tartanak, bár érdekes módon szívesebben veszem a férfiak, mint a nők társaságát…
Szívesen passzolom el a különösen kényes természetű teendőket, döntéseket, mert abban reménykedek, hogy majd megoldódnak maguktól. Ugyanakkor kedvelem a regényes, kalandos dolgokat, a rohanó és robbanó természetemnek megfelelő változatosságot. Már gyermekkoromban szerettem parancsolgatni, egyszerűen képtelen vagyok az engedelmességre, ez az alaptermészetem. Energiáimat legjobban valamilyen küzdősporttal lehet lekötni. Mozgásigényem óriási és általában olyan sportágban állom meg a helyem, ahol rövid idő alatt nagy teljesítményt kell nyújtanom.
Hát igen… Van jó néhány jellemvonásom, amelyeket nem túl szerethetőek, időnként vannak olyan pillanataim is, amikor magamat sem kedvelem túlságosan. De eddig mindent túléltem, amit az élet hozzám vágott…
Az élet harc, versengés, mely révén folyton próbára tehetem saját erőmet, képességeimet.

Történet
Hogyan is kezdhetném? Komolyan érdekel pár dátum? Vagy az, hogy milyen körülmények között cseperedtem fel? Biztos vagy benne, hogy ez az, ami érdekel téged?!  Nem hinném! Inkább elmesélem neked miért választottam ezt a pályát, valamint hogy lettem az, aki most vagyok…

Igazából sosem akartam a törvény őre lenni… Már egészen kislányként elterveztem, hogy híres divattervező leszek, édesanyám ruháit gyakran nyírtam szét majd varrtam össze felismerhetetlenre, minek mondanom sem kell egyáltalán nem örült. Pár év leforgása alatt elég hamar kinőttem ezt az álmomat is és úgy gondoltam a nővéri pálya az, ami igazán illik hozzám. Persze nem gondoltam bele mekkora felelősséggel jár és a többi. Végül a kegyetlen sors döntött helyettem.
Alig tizennyolc évesen félig még gyermekfejjel határoztam el, hogy egyszer nyomozó leszek, de nem szeretnék előre sietni, - megvan ennek a maga kis története…

______________________________________

Baton Rouge.

Tökéletesen emlékszem erre napra, akár ha éjjel ébresztenének fel, akkor is minden eltudnák mondani olyan részletességgel, mint ahogyan akkor átéltem. Nyár elején jártunk pár héttel az iskola szünet előtt… A tikkasztó hőség elviselhetetlennek bizonyult, s barátaimmal úgy döntöttünk meglátogatjuk a zsúfolásig telt helyi strandot, mielőtt még lángra kapunk. Persze az már mellékes, hogy eközben elfelejtettünk bemenni az iskolába. Lógni cinkes, de kit érdekel, ha negyven fok meleg van odakint?!
Az idő könnyedén elrepült, mint mindig jól éreztük magunkat a strandolást követve pedig az egyik barátomnál filmeztünk a kellemesen hűs szobában. A sorozatok beszippantottak  - észre sem vettük, máris este 11 felé jár. Ideje volt hát haza tolnom a képemet a fenének hiányzott újabb adag fejmosás. Szüleimnél csomószor kivágtam a biztosítékot, ha azt mondták kilencre legyek otthon tuti késtem vagy másfél órát. A pontosság nem az én erősségem. Jó halál lenne belőlem…
Útközben kitaláltam egy viszonylag hihető hasfájásos sztorit, amint majd másnap beadhatok tanáromnak, szüleimnél nem próbálkoztam ilyennel, apa amúgy is tudta mikor hazudok… Egész úton valamiféle furcsa előérzet kerített hatalmába, amint biciklimmel utcánkba kanyarodtam egyre csak erősödött. A házunk körül dermesztő csend honolt. A lámpák sehol sem égtek, ami magában elég szokatlan volt, hiszen édesanyám szokásához híven szerette mindenhol égve hagyni a villanyt, persze a magas villanyszámlának senki sem örült. Eldobva biciklimet sietősen indultam meg a bejárati ajtó felé, ami nyitva volt… A szívem a torkomban dobogott, ekkor már szinte biztos voltam benne, hogy baj van. Lassan hangtalanul araszoltam beljebb a feldúlt folyosón át egészen a nappaliig. Csupán a televízió  világított - az adás kiment, képernyőjén milliónyi hangyácskájával és sistergésével tette még ijesztőbbé a szoba nyomasztó hangulatát.
Elkerekedett szemekkel meredtem a körülöttem heverő káoszra, az üvegasztal apró szilánkokra tört – egészen addig észre sem vettem, hogy annak maradványain állok. Nekem több sem kellett egyből kihátráltam és egyenesen az emelet felé vettem az irányt. Ha szüleim ott bújtak el támadójuk elől (mert, hogy betörtek ehhez nem kellet nyomozónak lennem) – akkor megfogom találni őket. Minden jel erőszakos behatolásra utalt. Dulakodás jelei mindenütt és vér… Bíborvörös vér! Vér??? Istenem! Egyenesen az emeletre vezetett a jókora tócsa. Apró sikoltást fojtottam magamba, tagadhatatlanul halálra rémültem, muszáj volt legyűrnöm émelygésem. Ez valami rossz vicc, ugye? Gyors léptekkel loholtam a hálójuk felé, arra nem is gondoltam, hogy a betörő még mindig a házunkban lehet. Csupán kétségbeesetten látni akartam a szüleimet… Minél hamarabb meg kellett róla bizonyosodom, hogy jól vannak és padlót befestő vörös nedű nem tőlük származik. Könnyeim elhomályosították előttem az utat, így az utolsó lépcsőfokot már elszámoltam és jól elvágódtam. Ha eddig nem is vett észre senki mostanra biztosan tudhatta, hogy vendég érkezett. A közeli szobából zajok szűrődtek ki, megpróbáltam a másik irányba surranni, de mielőtt elbújhattam volna, valaki hátulról elkapta a loboncomat és visszarántott.  Egy sí maszkos fickó fordított magával szemben, majd ragadta meg félelemtől remegő karjaimat.
- Nézzenek oda, ki ért haza!- Kacagása akár az ördögé, szemei vészjóslóan villantak meg a félhomályban, míg karjait egyre erősebben szorították enyémet. Úgy beszélt hozzám, mintha ismerne, vagy legalábbis ismernem kellene. Hangja cseppet sem tűnt ismerősnek, noha arcából semmit sem láttam, fogalmam sem volt ki lehet, mégis egy hang azt súgta: védekezz!
- Hol vannak a szüleim?  Anya? Apa? – Vergődtem a karjaiban, akár a partra vette hal. Körmeimet a bőrébe vájtam, próbáltam kiszakadni szorításából. - Ó, nem kell aggódnod édesem tudod, az a helyzet ők már jó helyen vannak. - Belém szorult a levegő, ahogy kiejtette a szavakat. Mondani akartam valami, de egy hang sem jött ki a számon. - Kivel beszélsz, te id*óta? - Kiáltotta egy mély, markáns  hang a háta mögül. - Nem fájt nekik, annyira mint most … - Közelebb hajolt hozzám, gyomorforgató lehelete csiklandozta arcomat. Ivott… elég sokat ahhoz, hogy őrültséget kövessen el. Valami fényes villant a kezében, s amint arcomhoz simította az éles hideg pengét, tudtam, hogy kés van a nála. - Neked fog. Hol kezdjük, hmm? Előbb az újacskáiddal? - Hideg pengéje az állam alá csúszott, ekkora ért mellé a másik sí maszkos figura ki jóval magasabb és erősebbnek látszott. Próbáltam jól megfigyelni őket, hogyha ezt túlélem, emlékezhessek rájuk. - Ne szórakozz már te b*rom a rendőrök bármelyik pillanatban itt lehetnek, intézd el aztán húzzunk a p*cs*ba! - A fő kolompos érhető parancsot adott ki. Tekintetem ijedten cikázott egyik fickóról a másikra. Lábaim felmondták a szolgálatot erőtlenül csúsztam volna össze, ha nem tart olyan erősen a marka. Belém nyílalt a fájdalmas felismerés. A szüleim meghaltak; nagy piros betűkkel villogott elmémben, hogy hamarosan én is ugyan úgy végzem. Nem adhatom fel ilyen könnyen… Nem tehetem! Bosszút kell, hogy álljak akár az utolsó erőmből is. Összeszedve minden bátorságom, teljes erőmmel lefejeltem a pasas kemény búráját, aki a meglepődöttség kábulatában hátra hőkölt, majd kését az oldalamba vájta. Ha itt a vég Őt is magammal viszem… Hátat fordított, azt hitte elintézett. Az adrenalinnak és sokknak köszönhetően kirántottam magamból a kést és egyenesen a hátát céloztam meg. A többi képszakadás, de emlékszem addig sújtottam le rá újra és újra tulajdon fegyverével, míg el nem terültünk a földön.  
A következő amire emlékszem, hogy mellette fekszem és megállás nélkül szivárog sebemből a vér. Élet halál harcot vívtunk és én nyertem, csak mert alábecsült és nyeszlett kis tinédzsernek nézett. Nagy megkönnyebbülésemre távolból sziréna hangja töltötte be a meglehetősen békésnek tűnő szobát. Lenéztem a sebemre, próbáltam elszorítani, de hirtelen minden elsötétült

Hosszú időbe telt mire testileg - lelkileg felépültem. Az orvosok szerint óriási mázlim volt, hogy nem érte létfontosságú szervemet a szúrás. Ez aztán a mázli! A szüleimet kegyetlenül meggyilkolták, némi készpénzért és régi ékszeréért, na meg a bosszú édes ízéért.  Azt kívántam bárcsak én is velük mentem volna…
Az ügyet két év után lezárták miután a főkolopost, aki túlélte, sikerült megtalálniuk. Mint kiderült az elkövetők nem voltak olyan profik, elegendő nyomot hagytak hátra maguk után. Apám sok ellenséget szerzett, mivel rendőrként dolgozott akkor már tizennyolc éve. Rengeteg potenciális gyanúsított volt, akik persze mint szikla szilárd alibivel rendelkeztek, ezért tartott sokáig a nyomozás. De végül meglett és élete végéig a rács mögött rohad majd…  Emlékeimben még mindig eleven él a hangjuk, amit azóta is rémálmaimban kísértenek…

Nagyanyám vett a szárnyai alá kinek nagyon sokat köszönhetek. Támogatott és támogat a mai napig mindenben. Nem volt kérdés hogy, apám nyomdokaiba lépve nyomozóként végezzem. És itt van ez a új ügy, ami kísértetiesen hasonlít az enyémre… Mindegy is már… Elb*szt*m. Felfüggesztettek, szerintük túlhajtom magam és nem tudok hideg fejjel ésszerűen gondolkozni. A vita odáig fajult, hogy pofon öntöttem kávéval  (nem jegessel) a felettesemet és most itt vagyok New Orleansban a nagyanyámnál, pont ahonnét indultam…




A hozzászólást Miriam O. Fischer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2017-08-09, 15:03-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Louis de Pointe du Lac


avatar


Hozzászólások száma :
97
Age :
251
Tartózkodási hely :
New Orleans

TémanyitásTárgy: Re: Miriam O. Fischer   2017-08-09, 14:57


Kedves Miriam!

Először is üdvözletem! Nem sűrűn találkozni ilyen heves és kiforrott nőszeméllyel, amit igazán csodálok. Határozott nőt találni igen nagy kincs, főleg olyat,
aki ismeri a saját értékeit is, még ha vannak köztük hibák is. Beismeri és ez tiszteletre méltó. A leírásaid és a play by-od is hűen tükrözi azt, akit az első pár sor után elképzeltem és a történet végére csak még többet akartam tudni. Az élet egy ilyen személyiséggel igazán izgalmas lehet. Már várom,
hogy mit hozol ki magadból, így utadra is engedlek. Látom már arcot is foglaltál, szóval irány a játéktér!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Miriam O. Fischer

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Zooey H. Fischer

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakteralkotás :: Elkészült karakterek :: Emberek-