I don’t know whether I’m the hero or the victim of this tale.
But either way, shouldn’t I dominate it? I’m the one really telling it, after all.
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Oldalunk
Latest topics



by Daniel Molloy
2018-11-11, 19:13



Hónap posztolói
Jean Ulliel
 
Lestat de Lioncourt
 
Louis de Pointe du Lac
 
Faye Bruke
 
James Harms
 
Daniel Molloy
 
Arion
 
Minho Kirena
 
Shannon Lightwood
 
Milo Morris
 

Share | 
 

 Selene Cavanagh

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Selene Cavanagh


avatar


Hozzászólások száma :
7
Age :
1240

TémanyitásTárgy: Selene Cavanagh   2018-03-03, 17:49



Selene Cavanagh

Revenge and retaliation always perpetuate the cycle of anger, fear and violence.

Álnév: Cecil Masson
Kor: 1239
Látszólagos kor: 26
Teremtő: Antoine Delacroix
Csoport: Vámpír
Foglalkozás: Bártulajdonos
Play by: Marie Avgeropoulos

Kinézet
Hol is kezdjem? Talán először a magasságom kéne megemlíteni meg az általános ismertető jegyeim. Nem tartozok bele a túl magas emberek csoportjába. Az én 165 cm magasságomat inkább mondanám átlagosnak, mint magasnak vagy alacsonynak. Vékony testalkatom már a születésemkor is irigyelték. Kék szemem, sötétbarna, már-már feketének ható hajam erős kontrasztban áll,
hiszen már réges-rég bevett szokás, hogy a kék szemekhez szőke haj párosul. Testemen több seb is látszik, amit az emberi éveimben szereztem, de ezeket igyekszem elrejteni. Tetoválások? Nem láttam túl sok értelmét, így nem is csináltattam magamnak.
Szeretem a sötét árnyalatokat keverni, pláne, ha bőr vagy farmerről van szó. Sosem tartozott a kedvenc darabjaim közé a szoknya. Csupán megszokásból hordtam eleinte, majd amint lehetett a szoknyát nadrágra és bőrcsizmákra cseréltem. Imádtam a 20. századot. Ebben a korban igazán nem számítottam különcnek ha mondjuk egy kiállításra toppantam éppen be.

Személyiség
Sok jelzővel illettek már az elmúlt évszázadokban, mégis a leginkább elterjedt jelző a gonosz, vérszomjas és könyörtelen volt. Mindig is azt vallottam – legalábbis vámpír éveim alatt -, hogy a könyörületesség csak is a gyengék szinonimája a bolond ötletekre. Minek a könyörületesség, ha egyszer mindenki elárul minket? Nos, igen. Sokkal könnyebb úgy nézni a világra, hogy rettegnek tőlem, mint úgy, hogy kisállatot akarnak belőlem csinálni.
Nem tűröm meg a gyengeséget, mindig is erős jellem voltam és céltudatos. Ha egyszer valamit a fejembe vettem, akkor azt véghez is vittem és eltapostam, aki az utamba állt. Szeretem nézni mások szenvedését, igen, mert az legalább elvonja a figyelmem sajátoméról, ami már nálam röpke néhány évszázada terítéken volt. Inkább próbálom kiélvezni az élet (vagy jobban mondva a halhatatlanság) előnyeit. Ezért is nyitottam meg saját báromat, ahova csakis a kiválasztott agyarosok tehetik be a lábukat, esetleg egy-egy vérzsák kíséretében.

Történet
A szél a hajamat simogatta. Élveztem a hűvös esti kirándulásokat, amiket Antoine rendszerint kedvenc vadász területén tettünk. Még csak éppen hogy ott volt a tojáshéj a fenekemen, amikor a mesterem elmagyarázta létünk mibenlétét.
- Mi mások vagyunk, mint az emberek – lehelete a fülemet cirógatta, miközben mind a ketten az előttünk sétáló fiatal lányokat néztük. – Nem kell félnünk semmiféle betegségtől, erősebbek és gyorsabbak vagyunk. Ragadózó vagy épp úgy, mint én – egyik ujjával végigsimított arcomon, amibe beleborzongtam. – Hallgasd a szívverésüket, érezd, ahogy a vér végigszalad testében és ha már eléggé rá is hangolódtál, ne felejts el körbe nézni. Vigyázz nehogy meglássanak…
Hallgattam mély hangját, duruzsoló francia akcentusát. Ujjaimmal a fát kaparásztam, hogy valamibe bele tudjam folytani vérszomjam, majd kihúztam magam. Senkit sem hallottam a közelben, így nem messze tőlük megálltam és úgy tettem, mintha kibicsaklott volna a bokám. A hatás kedvéért még segítségért is kiabáltam, remélve, valaki rám fog találni. Szerencsémre nem is kellett túl sok hozzá, a két lány már sietett is hozzám.
- Ó, Istenem! – a szőke, hosszú hajú lány a szája elé kapta a kezét. – Segíthetünk valamiben? – szemében megláttam az aggodalom apró szikráját, míg a másik lány, a vöröske egyre csak hátrált tőlem, mintha megérezte volna, hogy én nem vagyok ember.
- Kérlek, segítsetek fel – hadartam és elfordultam egy pillanatra azt színlelve, hogy az előbb szerzett sérülésem nagyon is komoly. – Nem tudok felállni… - szipogtam és kezembe temettem az arcom.
- Szegényem, biztos rosszul léptél, nem vetted észre az egyik kiálló gyökeret… - már majdnem lehajolt hozzám, amikor a vöröske egy aggódó mozdulattal el nem ráncigálta tőlem. Én természetesen tovább játszottam az esetlent, hajamban még faág darabkákat is szórtam, mikor a vörös éppen próbálta indulásra bírni a szőke társát.
- Kérlek, Lizi, menjünk innen… Nem tetszik nekem ez a nő… - suttogó kérlelését még innen is hallottam, hála vámpír érzékeimnek.
- Nem hagyhatjuk itt… - A szőke, mint kiderült, Lizi elengedte társa kezét, majd idejött, hogy segítsen nekem. – Gyere, elkísérlek téged csak azt mondd, merre menjünk!
Elmosolyodtam, majd, amikor felállított, ránehezedtem Lizire és jó mélyen beleharaptam. A vére édeskés íze végig folyt államon, természetesen a vöröske ezalatt az idő alatt elfordult, mint aki nagyon megharagudott volna partnerére. A legközelebbi kastély nem volt olyan messze, így simán visszafuthatott volna néhány perc alatt, de én úgyis utolértem volna. Mire végeztem a szőkével, szép lassan közeledtem a vöröskéhez – mondanom sem kell, mi következett volna ezek után. Már nyúltam volna a vöröskéhez, amikor egy másik vámpír termett hirtelen mellettem és egy könnyed mozdulattal eltolt áldozatomtól. Hangosan rámorogtam majd, amikor kissé magamhoz tértem és a vöröske megszökött, rárontottam az idegenre.
- Mégis mit képzelsz? – Dühödten fel akartam pofozni, de még időben elkapta karomat és satuban tartotta. Nem kellett kérdeznem, már tudtam, hogy idősebb nálam s talán még Antoine-nál is.
- Megmentem egy ártatlan életét – felelte, majd a mesterem felé fordult. – Igazán megtaníthattad volna neki, hogy mit illendő ilyenkor csinálni…

Az évek alatt figyeltem ahogy az emberi világ gyökeresen megváltozik. Mintha egyik pillanatról a másikra kifordult volna az emberek alkotta világ. Az emberek új találmányokat fedeztek fel, fejlődött az orvostudomány és a technika is. Az állatok helyét gépek vették át, a rabszolgatartás pedig egyre jobban háttérbe szorult. Helyette jellemzően cselédek vették át gazdag uraik szolgálatát, akiknek kötelező volt munkabért fizetni. Nekem ez teljesen új volt és nem akartam elfogadni, hogy a nőket még csak számba sem veszik. Úgy kezelték őket, mint a tenyészállatokat, ezért inkább próbáltam kimaradni a társasági élet örömeiből, azonban még mindig jelen voltam a fontos eseményeken.
- Ó, szervusz Cecil – merengésemből Anette hangja zökkentett ki, aki, mint mindig, most is a megszokott arany színekben és annak különböző árnyalataiban díszelgett.
- Szervusz, Anette – köszöntöttem én is, majd próbáltam elterelni figyelmem a folyton engem bámuló tekintetek elől.
- Hát nem elképesztő ez a bál? – Mosolygott, mintha ő igazán élvezné, holott teljesen biztos voltam benne, hogy jobban élvezné, ha az egyik nemes úr felfigyelne rá. Anette nem volt az a túl szép nő, de azért még akadtak nála sokkal rondábbak is. Sajnos, ahányszor összefutottunk, folyton arról kérdezgetett, mikor fogok végre megházasodni. – Tudsz valamit erről a titokzatos grófról, drága Cecil? Azt beszélik neki van a legszebb és legőszintébb mosolya a világon – kortyolt egyet az előbb elvett pezsgőből.
- Nem és nem is érdekel ki az – zártam rövidre a dolgot. Már épp el akartam menni, ki a hátsó kertbe, amikor bejelentették a gróf érkezését.
- Hölgyeim és uraim, hadd mutassam be Malcolm Basile grófot – a nézőközönség mind előre fordult, kíváncsiak voltak a legújabb grófra, akit a közösségükbe fogadnak. A fiatalabbak mind bepróbálkoznak nála, az idősebbek pletykálnak.
Minden idegszálam pattanásig feszült, amikor a férfi előjött rejtekéből és grófként mutatkozott be mindenki előtt. Még ilyen távolról is jól láttam, amint Malcolm, avagy igazi nevén Maxim Fournier az, akit még emberként ismertem meg. Már akkor is furcsa volt nekem, de az, hogy itt látom, egészen felkavart.
Gondolatban már egy teljesen más helyen jártam és más időben, mikor végre sikerült rávenni magam, hogy átvergődjek a tömegen és a hátsó kert felé vegyem az irányt. Már majdnem az erdőben voltam, méterek választottak el tőle, no meg a kíváncsi pillantásoktól, akik kérdőn felvont szemöldökkel próbálták kitalálni, mégis hova menekülök, amikor lépteket hallottam mögöttem. Nem mertem hátra nézni, de egyből tudtam ki közeledik felém.
Gyorsabban szedtem a lábaim, hátha így lerázhatom, de szerencsétlenségemre a következő pillanatban Max a kezét vállamra téve állított meg. Igyekeztem nem kimutatni érzelmeim, ami az idő múlásával csak gyűlöletbe csaptak át.
- Selene? – kérdezte meglepetten. Mintha nem lett volna így is épp elég gondom, nem kell, hogy kioktasson ő is.
- A nevem Cecil – hadartam gyorsan és próbálam leplezni gyűlöletem. Abban reménykedhettem, hogy elenged és nem zargat többé, de tévedtem.
- Felkérhetnélek egy táncra? – szemében őszinteség csillant és mintha előre látta volna mozdulataim. Próbáltam kitépni magam szorításából, de hiábavaló volt, így inkább belementem a játékba.
- Mit szeretnél tőlem? – szúrós pillantásom elárulta, nem igazán kedvelem őt, pláne azok után, amit velem tett. A lehető leghamarabb el szerettem volna szakadni tőle, de nem engedett.
- Csupán egy táncot…
Fújtattam és nem tudtam mi más választásom maradt volna. Nem szerettem volna újból összefutni velem, de a sors fintora volt és úgy látszott, engem nem igazán kedvelt. Akármit csináltam, a múltam folyamatosan követett, nem hagyott nyugodni, már-már saját halálom kívántam. Utolsót fújtatva utána indultam feladva utolsó lehetőségemet a menekülésre…


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Louis de Pointe du Lac


avatar


Hozzászólások száma :
105
Age :
252
Tartózkodási hely :
New Orleans

TémanyitásTárgy: Re: Selene Cavanagh   2018-03-07, 14:58


Kedves Selene!

Végre elérkeztem hozzád, elnézést, hogy eddig tartott, kicsit sok most a dolog és kevés az idő. De jobb később, mint soha, igaz? Akkor kezdjünk is neki.
A pb-d gyönyörű, azt hiszem, láttam már valamilyen filmben, de borzalmas vagyok a színészek neveivel, szóval nem vagyok benne biztos. Ez persze nem vesz el abból a tényből, hogy tökéletesen illik a karakteredhez.
Nem sűrűn látok olyan vámpírt sem itt, sem a könyvekben, aki ilyen szinten eldobta magától az emberségét és lett teljes mértékben nagybetűs Vámpír. Nekem ez egy nehezen elfogadható tény, de változatosságra szükség van, ezért nagyon örülök neked.
A leírásaid olvasmányosak és visszaadják a korban aktuális nőképeket, ami nekem nagyon tetszik. Odáig vagyok a korábrázolásokért és a gondolkodásmódok megjelenítéséért.
Mindent rendben találtam, hess foglalózni és tiéd a játéktér.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Selene Cavanagh

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakteralkotás :: Elkészült karakterek :: Vámpírok-