I don’t know whether I’m the hero or the victim of this tale.
But either way, shouldn’t I dominate it? I’m the one really telling it, after all.
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Oldalunk
Latest topics
by Vendég
2018-09-11, 14:26





by René Ulliel
2018-07-20, 15:04

Hónap posztolói
Juliana Lilith White
 
Lestat de Lioncourt
 
Louis de Pointe du Lac
 
Faye Bruke
 
Miguel Enrique Fierro
 

Share | 
 

 Emmaline Benett

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Emmaline Benett


avatar


Hozzászólások száma :
15
Age :
25

TémanyitásTárgy: Emmaline Benett   2018-03-01, 19:19



Emmaline Benett

Idézet

Álnév:-
Kor:24
Látszólagos kor: 24
Teremtő: Oh... muszáj elárulni? Na jó.. Garyl Nozver
Csoport:Vámpír
Foglalkozás: Fő állású anya
Play by: Lizzy Caplan

Kinézet
Nem vagyok túl magas, mindössze 164 cm vagyok. Vékony testalkatomból senki nem nézné ki, hogy tudok hidegvérű gyilkos, vagy anyatigris lenni. A szemem kék,
mint a tenger a hajam pedig fekete akár a szén.

Személyiség
Nem vagyok egy harcias típus, viszont ha Lénáról van szó ölni is képes vagyok érte.
Türelmes ember vagyok úgy érzem, és erősnek mondanám magam bár azt,
hogy nem omlottam össze újra mikor ismét magamra hagytak azt csak is Lénának köszönhetem.

Történet
Egy nő mindig tudja mi a legjobb neki!
6 év… az nagyon sok. Mondják, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Ez nagyon, de nagyon nem igaz. Minden egyes magánnyal töltött év leszakított egy darabot megmaradt lelkemből. Vicces nem igaz? Az idő csak árt, főleg, ha végtelen mennyiség áll rendelkezésedre.
Feladtam a reményt, hogy valaha viszont láthassam Őt. Összeomlottam akár egy romos ház földrengés után. Öngyilkos akartam lenni. De nem ment… túl gyenge és gyáva voltam hozzá. Szembesülnöm kellett vele…hogy az öröklét nem adomány, hanem átok. Ha az enyémet elveszem másét. Veszett vad módjára kezdtem gyilkolni. Életet élet után hagytam kialudni. Napokig, hetekig…évekig áztam vérben. Hogy miért? Mert úgy éreztem így megbosszulhatom. Minden áldozatom adott egy újabb szeletet a nagy tortából, hogy aztán egy vonallá senyvedjenek a falon. Sokan kérdezték utolsó leheletükkel, miért teszem…
Te is ezt kérded, itt a karjaimban. Szőke hajad csatakos saját véredtől… szemedet már nem tudod kinyitni, csak suttogod a szavakat…”Kérlek ne… Miért?” Ó hogy ezt anno én is hányszor kérdeztem… válasz persze nem igazán jött rá. De veled galambom…na jó elmondom.

Minden 6 éve kezdődött. Ott azon a játszótéren dőlt el a sorsom. Szórakozásból vette el tőlem az életet, hogy aztán szerelemből adjon egy másikat. Egy jobbat, egy erősebbet. Karjai közt haltam meg és éledtem újjá. Akkor gyűlöltem. Rettegtem tőle és minden alkalommal mikor hozzám ért levert a hideg veríték. Tudtam, hogy bármikor megölhet…újra. Telt múlt az idő kicsi tündér… és beleszerettem. Azt hittem ő is szeret, sőt tulajdonképpen tudtam, bár soha nem mondta ki. Legbelül mélyen szeretett, mert soha nem engedett el. Ő jelentette a mindent. Jelent, múltat és jövőt. A múlt lassan elhalványult, a jövő végtelen volt. Szép igaz? Végtelenül a szerelmeddel…De eltűnt. Neked kicsi tündér pontosan ezért kell meghalnod!
Három éven keresztül vártam, hogy visszajöjjön. Az első pár hónapban miután magamra hagyott, alig ettem, megvártam mindig  a végső pillanatot mikor még el tudtam menni inni. Olyan lettem mint egy szellem. Mint egy csont soványra fogyott, sétáló múmia. Aztán valami megfordult bennem. A csalódás haraggá változott. A tehetetlenség bosszúvággyá mérgesült. Gyilkolni kezdtem, mint egy éhező vadállat... ha pedig nem a várost jártam, kuksoltam a sötét szobában egy széken. Szóval a szörnyeteg, amit el akartam nyomni magamban szépen lassan előkúszott lelkem legmélyebb zugából. Megmutatta magát és átvette az uralmat. A csillogó ént, amely egykor megmentett a tényleges haláltól a szakadékba taszította.
Aztán a negyedik  évben, mikor éppen kint sétálgattam egy parkban. Találtam egy férfit. A padon ült, magányosan, csak bámult ki a fejéből. Drága parfüm illat lengte körül. Valami megmozdult bennem. Felkavarodott minden körülöttem, szédülni kezdtem és ismerős rettegés fogott el. Nem az nem lehet. Ez nem Ő! Mégis vonzott, de nem úgy, ahogy a vér csábít. Csendesen leültem mellé. Ő rám nézett s én elvesztem. A kék szempárba belezuhantam akár egy kútba. Nem volt menekvés se neki se nekem. Kellett, meg akartam szerezni. Egy pillanatra elfelejtettem  a vért, a lüktető eret a nyakán. Annyira fájdalmasan hasonlított rá. Szívem szakadt meg újra és újra. Erőt vettem magamon, s bár cseppet sem festettem úgy mint egy normális emberi lény… megpróbáltam úgy viselkedni. Elnyomtam kavargó bensőm vészriasztásait. Nem engedhettem, hogy megszökjön. A neve Dave volt… és elhívott másnap egy kávéra.
Össze kellett szednem magam, ha akartam, hogy bármi is történjen. Rég éreztem olyan izgatottságot, mint akkor. Remegett a gyomrom nem tudtam tisztán gondolkodni. Otthon kiválasztottam a legszebb ruhámat. Felvettem és belenéztem a tükörbe. Nem az a kép köszönt vissza, amire számítottam. A régi Emma eltűnt. Helyett egy teljesen idegen arc mosolygott vissza. Hát akkor legyen.
Másnap találkoztunk. Aztán újra és újra. Míg végül ő és én egy pár lettünk. Hozzá költöztem, Az ő kis kastélyába, mert kiderült, hogy egy cég vezérigazgatója és az évek során egy igazi álomvilágot alkotott. Hercegnő lehettem. Szeretett, egy ember szerelmével. Én is szerettem őt, ahogy vámpír szívem engedte. Boldog voltam. El mertem neki mondani mi vagyok, s ő elfogadott. Még találkozásunk évében megkérte a kezem, és a következő év karácsonyán meseszép esküvőnk volt. Megtörtént velem az, ami minden nő álma. Férj, gyönyörű ház, meseszép esküvő. S mindezt úgy hogy belül a fenevad gyilkolásra éhezett. Minden olyan volt akár csak egy álomban. Már csak a gyerek hiányzott a mintaéletből. Hála Dave fantasztikus kapcsolatainak örökbe tudtunk fogadni egy kislányt. Egy kicsi angyalka, óriási kék szemekkel. Egy ember baba, egy ember apa...és egy vámpír anya. Megtörténhet-e mindez anélkül, hogy bármi baj történne? Vagy túl szép hogy igaz legyen? Valóban… az öröm nem kegyes, és hamar seggbe rúg ha nem figyelsz. Alig két hónapja volt velünk  Léna. Dave lelépett. Eltűnt akár szürke szamár. S magunkra hagyott a nagy házban minden indok nélkül. Most kettecskén élünk Lénával aki most négy hónapos és nagyon édes. Legalább ő megmaradt nekem.

Szóval kicsi tündér, neked ezért kell meghalnod… vagy már meg is haltál? Sajnálatos…


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Louis de Pointe du Lac


avatar


Hozzászólások száma :
100
Age :
251
Tartózkodási hely :
New Orleans

TémanyitásTárgy: Re: Emmaline Benett   2018-03-02, 18:19


Kedves Emma!

Először is üdvözöllek az oldalon! Örülök, hogy ennyire megtetszett nektek, hogy jöttetek is. Remélem, jól érzitek magatokat majd a kis közösségünkben még sokáig! Very Happy
Akkor kezdjük az elején. A pb-ddel nekem nagyon is visszaköszön az a fiatal lány, aki képes olyan őrült szerelembe esni, hogy a végén mániákus gyilkos legyen, de mégsem látszik rajta rögtön. Tetszik, nagyon adom. A kinézeted és a jellemed kicsit rövid, mint mondtam, de megbocsátható a történeted hosszát és minőségét figyelembe véve.
Sajnálom, hogy egyedül hagytak és ez ilyen mély sebet hagyott benned, hogy máshogy nem tudtad a lelked fájdalmát enyhíteni. És nem is egyszer, hanem kétszer játszották ezt el veled. Remélem, most nem fogsz megint ilyen véres ámokfutásba, mint legutóbb, hanem valamilyen módon fel tudsz ebből a traumából gyógyulni. Kitartás, mindig lehet jobb a helyzet.
Mindent rendben találtam, töltsd ki a profilod, foglalózz és mehetsz is játszani Very Happy


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Emmaline Benett

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakteralkotás :: Elkészült karakterek :: Vámpírok-