I don’t know whether I’m the hero or the victim of this tale.
But either way, shouldn’t I dominate it? I’m the one really telling it, after all.
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Oldalunk
Latest topics
by Heaven Bells
Yesterday at 20:47




by René Ulliel
2018-07-20, 15:04

by Vendég
2018-07-09, 09:34

Hónap posztolói
Milo Morris
 
Louis de Pointe du Lac
 
Heaven Bells
 
Minho Kirena
 
James Harms
 
Faye Bruke
 
Arion
 
Ian Cage
 

Share | 
 

 The One - Mr. Nozver, Garyl

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Garyl Nozver


avatar


Hozzászólások száma :
15
Age :
37

TémanyitásTárgy: The One - Mr. Nozver, Garyl   2018-03-01, 19:08



Garyl Nozver

The marks humans leave are too often scars.

Álnév: Nincs. Kellene?
Kor: A 37. évemet töltöm majd.
Látszólagos kor: 29 vagyok külsőre.
Teremtő: Nem tudom a nevét, nem mutatkozott be. Egy sikátorban történt, elkaptak és ott hagytak.
Csoport: Vámpír
Foglalkozás: Nyomozó vagyok. És bérgyilkos.
Play by: Tomas Skoloudik

Kinézet
Barna haj, zöldes árnyalatú íriszek, szúrós tekintet, goromba arcvonások, csupa szimpatikus mimika. Szálkás alkat, közepesen magas, kb nyolcvan kg, inkább izom. Kedvelem a hivatalos öltözködést, a hosszú kabátokat, az öltönynadrágot, jó minőségű inget és cipőt.

Személyiség
Bahaha! Csupa kedveset tudok magamról mondani. És persze ez mind igaz is lenne.
Például nem vagyok öntelt, nem képzelek túl sokat magamról. Nem sűrűn követek el hibákat, legalábbis olyat sosem, amit utólag ki ne tudnék magyarázni, persze, amennyiben bevallom egyáltalán. Hogyan is mondhatnék mást magamról? Nem akarok ömlengeni, aki tökéletes, az általában nem szokott.

Történet
In medias res.
- Ne merészelj sikítani - villannak sötéten az íriszek a tükörképen, melyet a tócsányi vér még meg nem száradt felületén látok magamról. Milyen romantikus lettem az évek során, most már valamivel élénkebb imádattal bámulom magam, mint annak idején, amikor még úgy volt, hogy egyszer majd elveszítem ezt a külsőt, öreg leszek, ősz vagy kopasz, pocakos vagy tokás, beteg, rokkant, haldokló, végül halott. Ezeket a lépéseket sikerült átugranom. Rosszabb napjaimon persze hullának is érzem magam, de mindig feldob egy-egy ilyen jelenet vértócsákkal a padlón, harapásokkal az áldozaton. Polgári foglalkozásom is lett, annyi év után, amit semmittevéssel töltöttem el, mert nem tudtam, mire is vagyok jó, mit is kezdjek magammal? Végül a rend szolgálatába álltam, hiszen korrupt nyomozók mindig, de tényleg mindig kellenek.
Nem mintha azelőtt nem tudtam volna, hogy nélkülözhetetlen vagyok. Dőltek utánam a nők. Már nem érdekelnek a bájaik, a szépségük csalfa és múlandó, a szerelmük meg... Kétszerannyira az. Volt valaki, amolyan homok a gépben, egy, akit nem sikerült megölni. Nem úgy. A helye betöltetlen, betölthetetlen, nem mintha próbálkoznék vele. Persze az túlzás, hogy lemondtam volna arról, amit ingyen és bérmentve, de legalábbis minimális energiabefektetéssel megkaphatok. Itt fekszik egy épp a lábaim előtt.

Nem sikít, csak nyögdécsel és nyikorog, elég szánalmas. Ennél sokkal több bátorság lehetne a szemeiben, akkor emelt fővel várná a végzetét, bármi lesz is. Igazából meg kellene ölnöm, ez a feladat. A fizetésemet azért kapom, hogy megtaláljam. Megszökött a szeretőjével a ribanc. Nem tudta, hogy milyen lángokat lobbant fel ezzel a férfiban, aki eltartotta, kitartotta. A másik fizetésemet azért kapom, hogy megbüntessem. És amikor megkérdezem azokat a balgákat, akarják-e, hogy örökre eltűnjön a Föld színéről az a céda, aki ezt tette velük, szinte mind ugyanazt válaszolja. Igen, halál rá.
Rengeteg hang suttogta, búgta, morogta, kiáltotta már. Jó pénzért mindig, minden kívánság teljesül. De ez az egy - ez most azt mondta: "fájjon neki... fájjon neki sokáig... örökké". S hogy mit feleltem én?
Ennek is ismerem a módját.

Szent meggyőződésem ugyan, hogy a vámpír átalakíthat fajtabelivé bárhány halandót, nem lesz a tanítványa, és ő nem lesz a mestere, ha a szándékai nem mondják ki, hogy ez a terve az áldozattal. Engem is csak megöltek, áthoztak, ez lettem, ami vagyok, aztán fikarcnyit se törődtek vele, hogy éhes vagyok, hogy felkel a Nap, hogy elpusztulhatok, hogy megtalálhatnak, hogy vérben fürdök, hogy kórházba visznek, hogy ott aztán lesz vérszag dögivel, gyilkolok, vérfürdőt rendezek, menekülnöm kell, de legalább éhes már nem vagyok... Érzem a keserű ízt a számban, először az undor fog el, majd rögvest a vágy, ezt akarom, többet akarok belőle, sokkal többet, az összeset, minden ízét, minden szagát, minden változatát kóstolnom, tapasztalnom kell – de vajon a táplálék volt ennyire ízletes, vagy a bűn? Történhetett-e volna másképp? Ugyan, kit érdekel?

- Annyira jó vagyok hozzád – hajolok fölé, hosszú kabátom a padlót söpri, beletapad a vér. Dereka magasságánál egyik térdemen támasztom meg magam, szép haját arrébb söpröm az útból. Vére nagyrészét már kiontottam, de kóstolni még nem kóstoltam, épp itt van az ideje, hogy magam szabadítsam meg az utolsó cseppektől. Aztán indulhatunk. – Még azt is elmondom, hogy mi lesz most veled. Hogy mi lesz a büntetésed az árulásodért. Mert tudd meg, mindig van büntetés, és a tiéd jó sokáig fog tartani. Tapasztalatból mondom, úgyhogy hidd el nekem. Örökké szenvedni fogsz, de majd megszokod.

Már megint csak nyöszörög. Lassan, de biztosan hagyja el tagjait az élet, már nem mozog, nem rángatja magát, talán úgy van vele, így kevesebb vért veszít. Még megmenekülhet, gondolja, látom a szemében a félelembe vegyülve az ostoba reményt. Nincsen megtisztulás. Nincsen mennyország. De örök kárhozat, az biztosan van. Itt rohadunk meg a Földdel együtt, bűnből táplálkozunk, mert hát nem igazán van esély rá, hogy kopog az ajtódón minden este a vacsorád, „szia, azért jöttem, hogy a mocskos fél-életedet megtarthasd hála a vérnek, amit belőlem kiszívsz”.

Sebaj.

- Jó. Helyes – biccentek egyetértőn, látva, ahogy tápászkodik. Nehezen kel fel, végignéz magán, rémülete majdnem egy sikolyra buzdítja, de rám pillant, és még időben eszébe jut, mit mondtam neki. Elsuttogom, szinte csak számról olvashatja le. – Ne merészelj sikítani.
A szekrényhez lépek, felkelve a fotelből, ahol eddig pihentem, várva, hogy magához térjen a kislány. Kislány? Húsz éves meglehet, talán. Idősebb, mint Ő volt, annyi szent. Nem mintha valaha bárki a nyomába érne.
Törölközőt, valami ruhát kapok elő, az elsőt, ami a kezembe akad. Az ágyra dobom, az legalább nem úszik a vérben.
- Vetkőzz le, menj el fürdeni. Addig én ezt megoldom. Ne próbálj megszökni. Most már hozzám vagy láncolva, amíg én úgy akarom – mondom neki. Ijedt szemeiben látok valamiféle megnyugvást, ha csak egy árnyalatnyit is. Bármit is akarok vele, ezek szerint ott leszek mellette, fogom a kezét, ha fájni fog is. Nem hagyom itt, hogy éhezzen, hogy azt se tudja, mi történt vele. Nem, segíteni fogok neki. Ha már úgyis tudom, szenvedhet még eleget.

Nem vagyok jövőbelátó, de meg tudom tippelni – néhány nap, és magához tér majd, erőre kap. Megtanulja, hogy az emberek nem veszik észre, mi lett belőle, elmúlik a kezdeti izgalom, a félelem az éhhaláltól. Jön a jó rész. Elcsábíthatja a férfiakat a kocsmából, felhozhatja őket ide és megkóstolhatja a vérüket, vagy amit akar. Erős lesz. Erős, egyre okosabb és kíméletlenebb. Aztán elérkezik a pillanat, amikor fájni kezd neki – a szenvedés hamarabb érkezik, mint várnád. Mert mi lett belőle? Miféle szörnyeteg? És miért?
Néhány hét, és a férfi, akit elhagyott, aki fizetett nekem, halott lesz. Talán csak ő, talán a családja is, mindenki, akit ismert, a barátai, az ellenségei. Megállíthatatlan lesz a pusztulás, és akkor újabb fázisba lép. Menekülnie kell. Tudja, hogy nem kaphatják el soha. Odébb állunk.
Ha én mondok neki valamit, nem lázad, még nem. Még szüksége van rám, okosabb vagyok, idősebb, és megvédem, ha kell. Amikor idősebb vámpírok figyelnek fel rá, hogy magukhoz tereljék, használják vagy elpusztítsák, élvezetet vagy fájdalmat okozzanak neki, én ott leszek. Amikor egy tucatnyi hulla közt áll majd, és próbál könnyeket ejteni, de nem sikerül, mert már elvesztette a képességét, hogy fájjon neki a saját maga által okozott bűn, én ott leszek.
És amikor ragaszkodni kezd hozzám, amikor majd azt hiszi, szeret, ahogy az emberek szeretnek – eltűnök. Mindig így van. Tucatszor teszem meg, soha nem látnak többé. Új életet kezdek valahol máshol, és a múlt mindig megismétli önmagát. De nem bánom meg, már nem. Főleg nem állok meg töprengeni, sírdogálni. A szörnyűségek, amiket teszek, velem maradnak, de mégis mindegyikük kétségbeesetten kiáltja a nevemet az éjszakába, amikor többé már nem talál. Te is megtetted vajon?
Mondanám, hogy bánom. Mindet, vagy csak egyet. Az elsőt. Mit érnék vele? Én így vagyok tökéletes. Azért születtem, hogy elvegyem, amit akarok. Azért volt nehéz az életem, hogy megtanuljam soha nem feladni. A pillanatnyi varázs, a birtoklásé, az elvevésé, segít, hogy talpon maradjak minden újabb rémtett után. Azért tettek vámpírrá, és hagytak magamra, hogy még könnyebben ejtsem prédáimat, hogy még könnyebben birtokoljak és pusztítsak el ezer dolgot és életet. Végzem tovább a munkám valahol máshol. Ha maradt is bennem szívdobbanás, ami a vérrel mindig visszatér, csak hasznomra válik, hogy nem vagyok teljesen halott. Soha nem keresem egyiküket sem, és nem akarom, hogy megtaláljanak. Minden, ami rám ragadna ezekből, csak elrontana.
Én vagyok Garyl, aki mit sem változott az évek alatt.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Louis de Pointe du Lac


avatar


Hozzászólások száma :
99
Age :
251
Tartózkodási hely :
New Orleans

TémanyitásTárgy: Re: The One - Mr. Nozver, Garyl   2018-03-02, 19:21


Kedves Garyl!

Látom te sem vagy egy egyszerű eset, de mint mondtad, te így van tökéletes! Vagy legalábbis kell ilyen is, hogy tudjuk értékelni a jót az életünkben.
A pd-et még sosem láttam korábban, nem az a tipikus színész, amit mindenhol látni szoktam, de tökéletesen illik a felvázolt mogorva jellemedhez.
A stílusod olvasmányos, sokszort azt éreztem, hogy ötletem sincs, mi történik, de annyira jó és annyira tudni akarom, mi történik, hogy csak úgy faltam a sorokat. Végül nem úgy derült ki, amit nem tudtam, ahogy vártam, de megismertem a történetet a te szemszögedből, hogy mi visz rá a tetteidre.
Mindent rendben találtam, töltsd ki a profilod, foglalózz és mehetsz boldogítani Emmaline-t Very Happy


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
 

The One - Mr. Nozver, Garyl

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakteralkotás :: Elkészült karakterek :: Vámpírok-