I don’t know whether I’m the hero or the victim of this tale.
But either way, shouldn’t I dominate it? I’m the one really telling it, after all.
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Oldalunk
Latest topics





by Daniel Molloy
2018-11-11, 19:13

Hónap posztolói
Lucifer Naiman
 

Share | 
 

 Ian Cage

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Ian Cage


avatar


Hozzászólások száma :
13
Age :
1217

TémanyitásTárgy: Ian Cage   2017-09-18, 13:26

Ian Marian Cage

Ne nézz hátra, bátor légy
Az úton menj tovább
Hallgass a szívedre
Vezessen a vágy.

Álnév: Most éppen a Jesse Greed-et használom.
Kor: 1216 éves vagyok
Látszólagos kor: 27 körül
Teremtő: Samantha
Csoport: Csoportja
Foglalkozás: Most épp nincs
Play by: Valery Kovtun

Kinézet
Nem, tényleg nem vagyok tünde, sem elf, sem nimfa, sem.... minek szoktak még nézni? Lássuk csak... hm... mindegy. Szóval egyik sem vagyok. Valaha ember voltam, aki nagyon szőke hajjal született és szürke szemekkel. Az alakom sem valami figyelemre méltó, harcos voltam egykor, ez meglátszik, de nem duzzadok szét az izomkötegektől, és nem vagyok egy kétajtós szekrény. Amikor ifjú voltam, a hosszú haj a férfiak kiváltsága volt, és mindenféle fonatokban viseltem, praktikusan a harcokban és a mindennapokban. Szakállam vagy arc szőrzetem sosem nőtt, és épp eleget szekáltak emiatt, de mára már örülök neki hogy így alakult.
Felnőtt férfi voltam, mikor eljött értem a halál. Harcos, és családapa, két fiam, és egy leányom is volt a feleségemtől, és az életem ennél átlagosabb nem is lehetett volna. Küzdöttem, ha hódítani mentünk, pihentem ha hazatértünk és neveltem a fiaim. Nyúlánk alakom és enyhén domborodó izmok maradtak rám akkoriból, hogyan a hajam és a szemem színe is, de ami változott... a szemfogaim. Megnyúltak, és élesek lettek. Mára már nem vagyok ember. Ennek ellenére szeretem az egyszerűbb, praktikusabb ruhákat, és ritkán hódolok a divatnak. Fekete legyen és fekete, az a legegyszerűbb. Azon belül viszont nem válogatok, a farmert és a bőrnadrágot is felveszem ha úgy adódik. Vámpír vagyok, mindent tudok laza eleganciával viselni, csak nem mindenre vagyok hajlandó.

Személyiség
Jellemileg milyen lennék? Ha már megjelenésemre a régi vikingekre hasonlítok, akkor milyen is lehetnék? Erőszakos, és nagyhangú és pusztító? Aki nem képes látni a világ szépségeit, és nem érti meg az emberi érzéseket? Nem, egyáltalán nem ilyen vagyok. Igen, harcoltam, és tudom milyen a harci láz, amikor elkapja az embert, és tudom milyen elveszíteni egy barátot, egy szövetségest.  Tudom milyen nyerni, és veszíteni. Egy harcot, egy barátot egy otthont. Tudom, hogy milyen érzés szeretni, hiszen szerettem azt a nőt, és szerettem a gyermekeimet is. Örültem hogy velük élhetek, és örültem hogy a mi fajtánkra nem jellemzően hosszú élet jutott. A kemény élet, kemény embereket szül, és akik harcossé akartak válni azoknak kemény kiképzésen kellett átesniük. Az én fiaimnak is. Ám mégsem tört meg bennem minden gyengédség, és tudtam a kötelezettségeimet.
Most milyen vagyok? Nem tudom. Az idő elszállt felettem, és miután jött ez az északi völva, és ezt tettem velem, megváltoztak a dolgok. Nem is boszorkány volt, hanem vámpír. Most, más hogy látok mindent, érzek de sokkal hevesebben, és sokkal több mindent. Képes vagyok a világ másik oldalára fülelni ha nagyon akarok, és képes vagyok mindennél jobban szeretni, és gyűlölni. Nyitott vagyok a világra, és tudni akarok mindig mindent. Haladnom kellett, és élnem, játszani hogy ember vagyok, miközben öltem az éhem csillapításáért. Kiégtem egy időre. Nehezen találtam vissza magamba, hogy megint barátkozzak a korral és a kor emberével is. Tudok barátságos lenni, és kedves ugyanakkor mégis elutasító. Élem az életem, és teszem amit tennem kell, és amit jónak vélek. Lucifer is egy ilyen újdonság volt nekem. Nem mondom azt, hogy mindig ilyen vagyok és nincsenek rossz tulajdonságaim, néha heves és szeszélyes vagyok, de hamar lecsillapodok, és kibogozom a gubancokat, amiket én alkottam, kerüljön amibe kerül. Nem futamodok meg, csak szeretem átgondolni a helyzetet, mérlegelni és csak utána cselekedni. Két év telt el azóta hogy megharaptam azt a fiút.
Hogy mit hoz elém még az élet? Nem tudom. De várom.

Történet
Kedves Lucifer, szeretett fiókám!

Fogalmam sincs miért kezdtem bele ebbe a levélbe, de azt szeretném, hogy tudd, ki vagyok én. Ismerd a történetem, elmondanám neked életem meséjét. Szóval, engedd meg...

A legtöbb mese talán úgy kezdődik hogy hol volt hol nem volt, hát akkor legyen így. Méghozzá északon volt a kezdet, mindennek a kezdete. Ott születtem, egy harcos családban. A történelem azt hiszem már csak vikingek néven tart minket számon, már teljesen mindegy. Nincs jelentősége hogy mi voltam. A hideg észak erős fia. Persze, most eszedbe jutnak a népszerű sorozatok, igaz? Ismerem őket én is, néztem a Vikingeket, de... fikció, fikció mindenütt! Ne higyj el mindent amit a tévében látsz. Van benne igazság, de valahogy kiszínezik, tudod. Nem volt a népem olyan sötét és kegyetlenül agresszív. Sok mindenben kreatív volt az igaz, de nem voltunk rossz szándékúak. Mármint a magunk törvényei szerint.
Szóval egy harcos törzs tagja voltam, és mint minden férfi nekem sem volt választásom, harcossé lettem. Kiskorom óta erre edzettek, és készítettek fel, és tudtam hogy egy szép napon, én is erre fogom nevelni a saját gyermekeimet. Mert akkoriban ez volt az élet  rendje, és nem is volt benne semmi igazán kivetnivaló. Akkor még... a férfiak férfiak voltak, nem ilyen pávák, mint akiket néha látok, de az első erősebb szél fellöki őket. Te is utálod őket, említetted múltkor.
Na de nem egy tündérmesét mondok, nem az jön hogy én lettem volna a törzsfőnök fia, és szegény lányba szeretek vagy fordítva. Nem, teljesen átlagos családban nőttünk fel mindketten, és a szüleink bonyolították a házasságot, ahogyan szokás volt. Greta végül is a feleségem lett, és beköltöztünk a saját kunyhónkba. Ez volt az első lépésünk az önálló élet felé, és hamarosan örömhírt jelentettünk be. 19 éves voltam, amikor megszületett az első fiam, és mérhetetlenül büszke is voltam rá. Az első utód, vér a véremből... két másik követte. Egy kislány és egy újabb fiú. A feleségem  is végtelenül boldog volt hogy két fiút is tudott adni nekem. Szerettem és tiszteltem őt, jó anyja volt a kicsiknek.

Nem foglalkoztam mással, elég volt nekem a családom, de mások beszéltek egy nőről, egy völváról. Az nagyjából annyit tesz, hogy boszorkány, vagy olyan jelenség, ami nem evilági. Halottakat találtunk a falutól nem messze, nem a mi embereink voltak, de holtak. Híreket kaptunk, hogy gyilkos szedi áldozatait, és valószínűleg ez az idegen boszorkány az. El akartuk üldözni, és ezért fel is kerekedtünk, az összes férfi, így én is elmentem. Csak hogy nem is tudom mire számítottunk. Nem arra, hogy a nő fegyverben jön ellenünk, és falunk legerősebbjeit is fél kézzel söpri oldalra. Uralkodni akart a falunk felett, és véráldozatokat. Nem adtuk meg neki, így őrült ámokfutásba kezdett és gyakorlatilag... egyetlen hatalmas vérfürdővé változtatta a falut. Most már vámpír vagy, te is tudod, milyen tud lenni egy ilyen. Vér és halálsikolyok, a halál jelenléte mindenütt. Nem menekülhettünk, de harcoltunk, és mindent megtettünk ami emberi lényünktől telt. Elbújtattuk az asszonyokat és a gyerekeket és mi... mi mind meghaltunk. Azaz nem mind, alig egy maroknyian éltük túl, de közel halálos sebekkel hevertünk az egykori otthonunk megcsúfolt főterén. Haldokoltunk ahogy utolsó erőnkkel is támadtunk, de semmit nem értünk el vele. Meghalt mindenki. Utolsónak maradtam, de nem féltem a halált már, nem számított semmi. Életemet adtam volna én is a faluért, mint mindenki, de nekem nem adatott meg. A nő lehajolt hozzám, gyönyörű volt és veszedelmes. Vért láttam  szemeiben és megannyi gyilkosságot. Harcosként én is öltem embert, és állatot is, de a nő szemeiben más volt. Kéjvágy és halál... A torkomba, mart. Éles fogak szaggatták a bőröm és jelentéktelen kis csermelyben hagyott el az éltető vér. Haldokoltam szó szerint, kevésen múlt a vég. De nem engedett el. Valamit sűrű és keserédes folyadékot itatott velem, és én ittam. Bár ne ittam volna! Köhögtem, fulladoztam, míg ő csak nevetett rajtam. Én vártam a halált, de ő életet adott. Új életet, egy másikat. Üresebbet, és mégis többet. Samantha-nak hívták.

Átváltoztatott, olyanná tett mint ő. Örök életet adott, megosztotta velem a hatalmát. Nem szerettem, sőt gyűlöltem hogy ezt tette velem. Én nem akartam holmi természetfeletti szörny lenni, én a feleségemmel akartam élni, nevelni a kicsiket és aztán boldog öregkorban vagy csatában meghalni. Kinevetett kicsinyes vágyaimért azt mondta többre vagyok hivatott, és kár lenne elherdálni az életem. Magával vitt, és tehetetlen fiókája lettem. Átkoztam és üvöltve zokogva követeltem hogy azonnal engedjen el, és hadd keressem meg a szeretteim, de könnyűszerrel karolt át, ereje emberfeletti volt, és újszülött vámpírként nem tudtam ellene küzdeni, még nem voltam elég erős. Sosem láttam többé azt a helyet, a feleségem, a gyermekeim. Összetörtem, és kiábrándultam. Akkor még nem tudtam használni az erőm az első pár napban, és gyanítom akkor ölette meg a faluban maradottakat is, hogy ne is legyen hová visszamennem. Sosem vallotta be, de sejtettem hogy ő volt, és gyűlöltem érte. Nem szeretetre, és bizalomra épült a kapcsolatunk. Mikor megtanultam a képességeimet ott hagytam, visszarohantam hogy lássam mi történt ott de már... feleslegesen mentem. Nem volt ott többé semmi, se élet se remény. Semmi. Megtaláltam Greta holttestét, még holtában is óvta a kicsiket, és a szívem szorult össze. Az összes vérkönnyem elhullattam amim csak volt. Ráment egy egész hetem, de mindenkit eltemettem a faluban, ennyi járt nekik. Legszívesebben én magam is melléjük hevertem volna, de tudtam hogy értelmetlen lenne. Zokogtam amikor a családom sírját ástam. Egymás mellé temettem a szüleim, és a feleségem a kicsikkel, legalább ők vigyáznak egymásra holtukban, ha már én nem tudok. Nem lehetek velük, nem foghatom a kezüket. Ha most modern akarok lenni, azt mondanám hogy eltemettem a múltam, és a halandó szívem ott nyugszik valahol az északi földek egyik szegletében.

Ezután még éveket töltöttünk együtt, arra nem lehet panaszom, a képességeimre megtanított használni, de nem nyughattam. Tudtam, hogy miatta haltak meg a szeretteim, és ugyanígy játszadozott el más nemes családokkal és egész generációkat irtott ki. Ha nem megy vissza a falumba,  máig élnének olyanok, akik az én leszármazottaim, de még ezt sem hagyta meg. Megölt, írmagom sem maradt. Szívemben gyűlt a harag és a tehetetlen düh. Samantha egyre több embert ölt meg, és használta őket emberi játékszernek, amit nem tűrhettem. Minden éjjel én ellenőriztem a koporsóinkat, és bízott bennem, hogy nem ellenőrizte utánam. Meglazítottam a tetejét, és így nappal könnyedén félre lehetett ütni. Bíztam a vakszerencsében és éjjel a városban elejtettem egy szóbeszédet hogy gyönyörű démon jár erre, a napfény viszont árt neki. Ahogy nekem is. Abban bíztam hogy mindkettőnket megölnek a falusiak. Végül arra ébredtem, hogy egyedül vagyok. Samantha hamuvá lett, és aznap este megtudtam hogy a falusiak valóban feljöttek, és látták a nőt, hittek a szavamnak. Nem lehetek elég hálás nekik, megszabadítottak egy szörnytől. Bár nem én öltem meg a teremtőm, sokáig cipeltem a bűntudatot magammal. Végül aztán... valahol eltűnt.

Az évek, korok lemosták rólam, ahogy az emberi vágyaimat is. Megtanultam olvasni és írni, eligazodni a világban. Utaztam, és tanultam. Évtizedeim mentek rá. Évtizedeken keresztül mást sem csináltam, mint figyeltem, és tanultam. Megtanultam, hogyan adjam el magam embernek. Vámpírként nem könnyű néha elrejteni az éhes szemeket, sápatag bőrt, és a fényes körmöt. Bár a hatalom kárpótolt ezekért a kellemetlenségekért, és megtanultam lehallgatni az emberek gondolatait, mintha csak egy rádiót hangoltam volna be. Egyre jobban kirajzolódott minden. Nem kellett sosem nélkülöznöm, felvettem egy megnyerő személyiséget, mindig voltam valakinek a valakije. Éltem gazdag udvarházakban, táncoltam a kisasszonyokkal, és pókereztem a szivarszobában, és zárt ajtók mögött... megismertem a szerelmet. A francia udvar bujaságában nem csak nővel voltam, és eleinte szégyelltem még magam előtt, de izgalomba hoztak a csinos férfiak. Szerettem azt a szertelenséget ami ott uralkodott. A történelmi események alól kihúztam magam, mindent átvészeltem valahogy, magányosan. Két fiút teremtettem összesen, de az egyik hamar elpusztult, nem volt elég figyelmes. Felfedezték a nappali rejtekét, és megölték. A második még mindig él valahol a világban, és gyakran ír nekem, a technika vívmányai segítségével. Szeretem őt, és most.... Most Lucifert is.. Igen, téged. Van egy testvéred valahol a világban, de majd jelentkezik ha akar. Tudod, nem szeretem az utódaim semmire kényszeríteni.

Hm, nagy az ugrás? Igen, hiszen ha ténylegesen mindent leírnék, mit mesélnék neked szóban, mi mondandóm lehetne? Én aki kiégtem, és elvesztettem minden emberi érzést, miként mondhatnám neked vágytól fűtött hangon hogy kívánlak, és lelkem minden megmaradt szeretetével, szeretni akarlak?
Igen, ezt akarom, és remélem nem fogsz elutasítani, akkor sem ha két évig nem voltam veled. Máshol kellett lennem, de majd... majd elmesélem, ha érdekel, rendben? (És megsúgom milyen néven neveztek akkoriban, amikor én voltam húsz éves.)

Szeretetettel és mély tisztelettel:
Ian.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Louis de Pointe du Lac


avatar


Hozzászólások száma :
106
Age :
252
Tartózkodási hely :
New Orleans

TémanyitásTárgy: Re: Ian Cage   2017-09-19, 09:42


A karakter neve

Fú, na így korra reggel, tabletről egy mekiből nem a legideálisabb, de efogadlak, mert imádom a lapod és szeretnélek minél előbb játékba küldeni.
Szóval, kezdjük az elején, a pb-ddel. Mindig is gyengéim voltak az alter vagy éppen nem megszokott pb-k, mint ahogy az enyémen is látszik, szóval rögtön beleszerettem a tiédbe. Nem mindenhol látni vikinget, aki nem lenne az a tipikus izomagy, de te még ezt is kimagyaráztad, hogy ne érezzem hiányát. Illik a kifinomult öntudatodhoz a kinézeted.
A jellemed kissé kaotikusnak érződött, de hát ennyi idősen ki tudja már pontosan körülhatárolni, pontosan mi, és mi nem, mikor a világ ilyen gyorsan változik körülötte? Én nem tudnám, az biztos.
A történetedre áttérve, tetszett a keretes-leveles szerkezet, ahogyan a fiókádnak meséled el, hogyan jutottál el hozzá és hogyan jutott ő arra a sorsra, amit adtál neki.
Kellemes elbeszélés lett kellemetlen múlttal. Sajnálom, hogy neked is hányattatott előéleted volt, de tapasztalataim szerint vámpír csak szenvedésből születhet. De megtanultad a leckét és már nem kell a múlt miatt sajnálkoznod, hiszen van kiket szeretned. A stílusod megfogott, tudtam volna még olvasni, ezért el is eresztlek, szaladj a játéktérre, foglalózz, valaki már nagyon vár.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Ian Cage

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakteralkotás :: Elkészült karakterek :: Vámpírok-